Férfi kézi: Ligetvári Patrik visszatérne Spanyolországba

2019.05.30. 21:26
Kölcsönszerződése lejárt ugyan Spanyolországban, de könnyen előfordulhat, hogy visszatér oda Ligetvári Patrik válogatott kézilabdázó.

A Telekom Veszprém októberben adta kölcsön a 23 éves balátlövőt, aki saját kérésére, több játéklehetőség reményében került az Ademar Leónhoz.

„Jó volt kint, kicsit könnyes szemmel búcsúztam el a Leóntól, de lehetséges, hogy még visszatérek oda” – mondta az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Elárulta, hogy zajlanak a tárgyalások és ő nagyobb esélyt lát a kinti folytatásra, mint arra, hogy Veszprémben folytatja pályafutását.

„Ennek jobban is örülök, hiszen (a kölcsönadásánál) nagyon fontos szempont volt, hogy támadjak is, meg védekezzek is. Komplex játékos akarok lenni, az egyik lépcsőfok volt, hogy ki kellett mozdulnom a komfortzónából, el kellett hagynom a Veszprémet” – mondta.

A 40-szeres magyar válogatott kézilabdázó a spanyol és a magyar bajnokság közötti különbséget abban látja, hogy kint nincsenek olyan játékosok, akik csak védekeznek vagy csak támadnak, a klubok komplex kézilabdázókat igazolnak és olyanokat is nevelnek, emellett pedig nagyobb a tempó és nincs pozíciós játék.

Ligetvári a bajnokságban 24 mérkőzésen 47 gólt lőtt, míg a Bajnokok Ligájában öt találkozón kilencszer volt eredményes.

„Sokat fejlődtem támadásban, de védekezésben is” – összegezte tapasztalatait.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Magnus Röd: Nagyszerű érzés újra pályára lépni a szurkolóink előtt

Kézilabda
2026.09.11. 12:04

Hazai győzelemmel kezdte a Veszprém a BL-t, Gáncs-Pető öt gólt dobott

Kézilabda
2026.09.09. 20:22

Férfi kézilabda BL-erősorrend: változatlanul izgalmas mezőny 16 helyett 24 csapattal

Kézilabda
2026.09.08. 12:59

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18

Katalán ünnep Kölnben, a Barca nyerte meg a férfi kézilabda BL-t

Kézilabda
2026.06.14. 19:43