Férfi kézi: Európa-bajnok kapust hív a Veszprém – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.05.16. 18:09
null
Rodrigo Corralest a hírek szerint a Veszprém csábítja (Fotó: YouTube)
Azok után, hogy a legutóbbi három final four-szereplés során csupán egyszer jutott be a döntőbe, de azt is elveszítette a PSG férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájában, a párizsiak számára nagy csalódás volt, hogy ezúttal már a negyeddöntőben elvéreztek a Kielcével szemben. Ezen az sem segített, hogy az együttes első lett a ligakupában és sorozatban ötödik alkalommal nyert bajnoki címet.

 

Az már biztos, hogy a nyáron a horvát jobbátlövő, Luka Stepancic a szegedieknél, a német balszélső, Uwe Gensheimer pedig a Rhein-Neckar Löwenben folytatja, míg Thierry Omeyer kapus visszavonul. Azt is tudni lehet, hogy 2020 nyarán a norvég Sander Sagosen a Kielhez igazol, márpedig a helyére kell majd valaki.

A Le Parisien információja szerint Raúl González edző a Kielce horvát játékosát, Luka Cindricet szeretné odavinni, akivel a Vardarban már dolgozott – ugyanakkor a 25 éves irányítót a Barcelona is hívja. A pótmegoldás a flensburgi Göran Johannessen lehet, kérdés, meg tudja-e a norvégot szerezni szerződése 2021-es lejárta előtt a francia klub.

2020-ban Luc Abalo is távozik, és kérdéses még a 28 esztendős, Európa-bajnok spanyol kapus, Rodrigo Corrales sorsa is, akit a klub két évig még marasztalna, ugyanakkor a francia lap szerint a Veszprém négyéves szerződéssel csábít (a magyar klub nem kommentál átigazolási pletykákat).

A PSG-hez kapcsolódó hír, hogy Nikola Karabaticot ismét meg kell műteni (októberben átesett egy bütyökműtéten, azt kell utólag még korrigálni), így nem léphet pályára a francia válogatott soron következő két Eb-selejtezőjén.

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

Varázsolt az aranylabdás: Ousmane Dembélé remek duplájával rangadót nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.16. 22:59
Ezek is érdekelhetik