Női kézi: francia kapus érkezik a Fehérvárhoz – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.20. 13:06
null
Attingé Magyarország felé vette az irányt
A L’Équipe információja szerint Armelle Attingré az Alba Fehérvár női kézilabdacsapatában folytatja pályafutását. A hírt a klub később hivatalos honlapján is megerősítette.

 

A 30 éves kapusnak a nyáron lejár a szerződése Nantes-ban, és úgy döntött, hogy karrierje során másodszor is légiósnak áll. Attingré a 2016–2017-es idényben a török Ankara játékosa volt.

A francia sportnapilap szerint sokáig tárgyalt a másodosztályba kieső Saint-Amanddal, de végül a Fehérvárt választotta. Nem Attingré lesz az egyetlen francia, aki a nyáron Fehérvárra érkezik, ugyanis a jobbszélső Sabrina Zazai is Deli Rita együttesében folytatja.

Az Alba Fehérvár KC kapusposzton a Györkös Rebeka, Mistina Kitty, Armelle Attingré hármassal vág neki a 2019–2020-as idénynek. A 18 éves Vajk Esztert egy évre az NBI/B-ből az első osztályba visszakerülést célul kitűző Budaörsnek adta kölcsön a klub, Mandel Maja életében háttérbe szorul a kézilabda: Sugár Tímea tehetséges tanítványa idén érettségizett és az orvosi egyetemen kívánja folytatni tanulmányait.

Legfrissebb hírek

„Székesfehérvár az én városom!” – interjú Szuzana Lazoviccsal

Képes Sport
2026.02.02. 07:52

Férfi kosár NB I: kiütéses Alba-siker a Szeged ellen

Kosárlabda
2026.01.30. 20:22

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Férfi kosárlabda NB I: hosszabbításos Alba-győzelem Kaposváron

Kosárlabda
2026.01.25. 21:02

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19

Afentaler Sára és Varga Emőke a román kézilabda-bajnokságba szerződött

Kézilabda
2026.01.13. 12:33

Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a CSM Bucuresti-be szerződött

Kézilabda
2026.01.08. 17:34
Ezek is érdekelhetik