Férfi kézi: a Kiel szabadkártyát kapott a Super Globe-ra, először lesz 10 csapat

Vágólapra másolva!
2019.07.12. 09:13
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) nyilvánosságra hozta az augusztus végi Super Globe résztvevőit és a programot. A nem hivatalos klubvilágbajnokságként is számon tartott tornát először rendezik meg Szaúd-Arábiában, és először száll harcba tíz csapat a végső győzelemért.

Korábban sorozatban kilencszer Doha volt a helyszín, a mostanival együtt a következő négy kiírást viszont már Szaúd-Arábiában rendezik. Az IHF az EHF-kupa-győztes THW Kielnek szabadkártyát ajánlott fel, amit a német csapat elfogadott, így összesen tíz csapat lesz ott a Super Globe-on.

Augusztus 27-én a Kiel az ausztrál Sydney University Handball Clubbal, a másik szabadkártyás, szaúd-arábiai el-Mudhar az amerikai New York City Team Handball-lal csap össze a negyeddöntőbe jutásért. A maradék hat csapat egyből az augusztus 28-i negyeddöntőben kapcsolódik be. Az elődöntőket és az 5-10. helyért zajló meccseket augusztus 29-én, az éremcsatákat egy pihenőnapot követően augusztus 31-én bonyolítják le.

Mint korábban megírtuk, az első női Super Globe kapcsán még több bizonytalanság van, például nem lehet tudni, lesz-e olyan európai csapat, amely vállalja az indulást.

A 2019-ES FÉRFI KÉZILABDA SUPER GLOBE RÉSZTVEVŐI
el-Vehda (szaúd-arábiai) – rendező
FC Barcelona (spanyol) – címvédő
Vardar Szkopje (északmacedón) – a Bajnokok Ligája 2019-es győztese
el-Duhail (katari) – ázsiai bajnok
Zamalek (egyiptomi) – afrikai BL-győztes
Taubaté (brazil) – dél- és közép-amerikai bajnok
New York City Team Handball (amerikai) – Észak-Amerika és a karibi térség bajnoka
Sydney University Handball Club (ausztrál) – óceániai bajnok
el-Mudhar (szaúd-arábiai) – szabadkártyás
THW Kiel (német) – szabadkártyás (az EHF-kupa 2019-es győztese)

Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
2025.09.13. 23:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

Thiago Alcantara lett Flick segítője a Barcánál

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 12:05

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Elhagyta az útlevelét, majdnem Törökországban rekedt Lamine Yamal – videó

Spanyol labdarúgás
2025.09.09. 10:26
Ezek is érdekelhetik