Férfi kézi: Egyik csapat ellen sem léphetünk pályára esélytelenül – Nagy László

P. L.P. L.
Vágólapra másolva!
2019.07.04. 12:31
null
Nagy László szerint a legfontosabb a stabilitás (Fotó: Dömötör Csaba)
Stabilitás, erőnlét, közös munka, taktika: ezek lehetnek a hívószavak ahhoz, hogy a férfi kézilabda-válogatott továbbfejlődjön, nyilatkozta Nagy László, a Magyar Kézilabda-szövetség férfi szakágért felelős alelnöke. Szerinte az Eb-n Dánia, Izland és Oroszország ellen a továbbjutás a cél, az olimpiai kvalifikáció pedig óriási bravúr lenne.

 

„A legfontosabb minden szempontból a stabilitás, ami alatt elsősorban a csapat kiegyensúlyozott teljesítményét értem, mert az minden további tényezőt magában foglal, ezen kívül az erőnlétnek is kiemelkedő a szerepe, az összetartások rendszerében is tervezünk változást és nyilván a válogatott taktikáját illetően is fontos, hogy minden apró lehetőséget megragadjon a pályán a csapat, ami az eredményességet segíti elő. Tehát stabilitás, erőnlét, közös munka, taktika: ezek lehetnek a hívószavak” – nyilatkozta az idény végén visszavonult Nagy László a szövetség hivatalos honlapján.

Elmondta, rövid távon is lényeges, hogy egy-egy mérkőzésen belül és egyik mérkőzésről a másikra se legyen ingadozó a teljesítmény, stabil, lehetőleg magas szintet hozzon a csapat védekezésben és támadásban, ehhez persze fontos, hogy hosszú távon dolgozhasson a csapattal a stáb.

„A szövetség célja, hogy a hivatalos válogatott heteken túl is legyenek összetartások, és szeretném itt megköszönni az NB I-es liga és az élvonalbeli klubok konstruktív hozzáállását, hiszen már most biztos, hogy a 2019-2020-as idényben is kap a csapat plusz napokat, amikor együtt lehet, két-két napot szeptember végén, október elején, illetve márciusban” – tette hozzá.

A 2020-as Európa-bajnokság csoportbeosztásával kapcsolatban azt mondta, vb-címvédő Dánia, Izland és Oroszország ellen egyértelműen a továbbjutás a cél.

„Egyik csapat ellen sem lépünk, léphetünk pályára esélytelenül, de azt gondolom, rendkívül nagy jelentősége lesz a helyezések szempontjából annak is, hogy a vb-n előttünk végzett csapatok milyen eredményeket érnek el egymás ellen. Az olimpiai selejtezőt az Eb-től függetlenül is elérhetjük, ha a vb-n előttünk végző országok közül három is közvetlen olimpiai kvótát szerez, azaz egyszerre teljesül, hogy Brazília augusztusban megnyeri a Pán-Amerikai Játékokat, januárban Egyiptom megnyeri az Afrika-bajnokságot és a vb-n előttünk végző országok egyike nyeri az Európa-bajnokságot, netán Dánia mögött ezüstérmes lesz. Ez esetben részt vehetünk – az Eb-eredményektől függetlenül – az áprilisi olimpiai selejtezőn. Óriási bravúr lenne, ha pályára léphetnénk a tokiói részvételért.”

Hogy mi lesz a szakmai stábbal, egyelőre még nem tudni. „Folyamatosan egyeztetünk, szeretnénk a legjobb megoldást megtalálni a fenti tervek, célok alapján. Amint időszerű lesz, természetesen konkrétumokról is értesülni fog minden érdeklődő kézilabdabarát, addig is még szeretnék türelmet kérni.”

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
7 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
8 órája

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
11 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
13 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15
Ezek is érdekelhetik