Férfi kézi: szeretné minden hazai BL-meccsét megnyerni a Szeged

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.30. 14:40
null
Mikler Roland öt év után tért vissza Szegedre (Fotó: Frank Yvette, Délmagyarország)
Az új idényben is minden hazai Bajnokok Ligája-mérkőzését megnyerné a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata – nyilatkozta az öt év után visszatért kapus, Mikler Roland.

Szeretnénk minden hazai meccsünket megnyerni, és ha módunkban áll, akkor idegenből is pontokat hozni” – mondta az M4 Sporton pénteken a válogatott kapus. A szegediek 2017 decembere óta veretlenek tétmérkőzésen hazai pályán, legutóbb a lengyel Wisla Plock tudta legyőzni őket saját otthonukban.

Mikler úgy fogalmazott, az első három BL-csoportmeccsük nagy mértékben meghatározza majd, milyen lendülettel indítják az őszi szezont. Hozzátette, a BL-idény kezdetére kell a legjobb formában lenniük, hiszen szeptemberben sorrendben a spanyol Barcelona, a francia Paris Saint-Germain és a német Flensburg-Handewitt lesz az ellenfelük.

„Hasznos volt az alapozó időszak. Már azt hittük, sosem lesz vége, de a héten végre elkezdjük a bajnokságot. Elvégeztük a maximális munkát, amit csak lehetett” – mondta a 199-szeres válogatott kapus. A szegediek szombaton a Csurgót fogadják idénybeli első NB I-es meccsükön.

A játékos úgy vélekedett, a közelmúltbeli felkészülési mérkőzéseken "jó arcát mutatta" a csapatuk, de még van idejük az apró finomításokra, a hibák kijavítására, illetve a jó dolgok megerősítésére. Hozzáfűzte, eddig a nyitott védekezés gyakorlására fektették a legnagyobb hangsúlyt, illetve a támadójátékra, hiszen három érkezőnek is jócskán bele kell szoknia Juan Carlos Pastor rendszerébe, a spanyol vezetőedzőnek pedig a csapat egészét kell a saját képére formálnia.

A Szeged keretéből távozott Balogh Zsolt, Pedro Rodríguez és Marin Sego, Mikler mellett érkezett a Paris Saint-Germaintől a horvát jobbátlövő, Luka Stepancic, a Rhein-Neckar Löwentől a szerb jobbszélső, Bogdan Radivojevic, és a Tatabányától a beálló, Rosta Miklós.

Mikler 2010-től négy idényen keresztül már védett Szegeden, majd Veszprémbe igazolt, ahonnan idén nyáron tért vissza az előző szezonban Magyar Kupa-győztes és bajnoki ezüstérmes együtteshez. A 34 éves kézilabdázó elmondta, csak két olyan csapattársa van, akivel együtt nyertek EHF-kupát 2014-ben.
„Velük még bensőségesebb a viszony, de a többiek is nagyon rendesek, segítőkészek, és jól fogadtak. Igyekszem én is hozzátenni a csapathoz, emberileg és teljesítményben is" – nyilatkozta.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Pásztor István nyáron távozik a Ferencváros férfi kézilabdacsapatától

Kézilabda
2026.01.29. 11:05

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Férfi kézi: északmacedón átlövőt igazolt a Tatabánya

Kézilabda
2026.01.27. 09:52

Fiatal szerb irányítót igazolhat a One Veszprém – sajtóhír

Kézilabda
2026.01.23. 10:27

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Vladan Matics nyáron visszatér a szegedi kézilabdaklubhoz

Kézilabda
2026.01.21. 11:19

Férfi kézilabda NB I: kicsit lutri volt, de a Gyöngyös edzője végig hitt a csapatában

Kézilabda
2026.01.04. 20:34
Ezek is érdekelhetik