Férfi kézi NB I: nyolc nap, négy meccs – meccsdömpinggel kezd a Veszprém

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
2019.08.23. 13:12
null
David Davis szerint az előző idény a bizonyíték rá, hogy közös erővel mennyi mindent elérhetnek (Fotó: Török Attila)
Pénteken kezdődik a magyar bajnoki idény, a címvédő és a többieknél egy héttel korábban rajtoló Veszprém a Dabas együttesét fogadja, az alaposan felforgatott kerettel dolgozó David Davis edző mérleget vont az első mérkőzés előtt.

 

Péntek délután elrajtol a magyar férfi kézilabda-bajnokság 2019–2020-as idénye, és a Dabas együttesét fogadó Telekom Veszprém alaposan belehúz, mert azt követően egy hét leforgása alatt további három hazai bajnokit játszik a Balatonfüred (augusztus 25.), az Eger (augusztus 27.) és a Vác (augusztus 31.) ellen.

MÁR NEM ÉREZNI, HOGY „ÚJ FIÚ”

Gyorsan beilleszkedett?
– Azt azért érzem, hogy ez más szint, a világelit, de szerencsére a csapattársaim nyitottak és segítőkészek – válaszolta Székely Márton. – Ha az ember látja, hogy a többiek ilyen tempót diktálnak, azon van, hogy minél hamarabb felvegye a ritmust, és bizonyítsa, a klub jól tette, amikor átigazolta. Úgy érzem, befogadtak, most már talán kevésbé látszik, hogy új fiú vagyok.

Mennyire volt más a felkészülése, mint az elmúlt években más kluboknál?
– A legnagyobb újdonság a kéthetes szlovéniai magaslati edzőtábor volt, távol a családtól, az otthontól, mindentől, hogy semmi se befolyásoljon minket, csak a kézilabdával foglalkozzunk. Délelőtt fizikai, délután taktikai edzés volt, mindig száz százalékot kellett beleadni, és azért megéreztem, hogy kevesebb az oxigén.

Pluszteher, hogy Mikler Roland helyére kell lépnie?
– Sokat beszéltem erről Rolival, mert szobatársak vagyunk a válogatottnál. Ő tanácsolta, hogy ne teherként fogjam fel, inkább lökésként, hiszen a Veszprémnek mindig is nagyszerű kapusai voltak. Inkább igyekszem a nyomukba lépni, felnőni hozzájuk, mert ha a Veszprém kapujában állhat az ember, az már önmagában is óriási motiváció.

„Elégedett vagyok a felkészüléssel, sikeresnek gondolom, mert pontosan tudtam, mit akarok elérni. Kiemelten készültünk arra, hogy a bajnokságot egy héttel hamarabb kell elkezdenünk, és ezért időben készen kell állnunk” – mondta lapunknak David Davis, a bajnoki címvédő veszprémiek vezetőedzője, akinek alaposan megváltozott kerettel kellett dolgoznia a nyáron. Ugyanakkor ő aggódott a legkevésbé emiatt, hiszen a játékrendszerhez választották ki és igazolták át az új játékosokat.

„Megkönnyítette a helyzetemet, hogy mindenki pontosan tudta, mit kell tennie. A beálló Rogério Moraes és a balátlövő Vuko Borozan hasonló szisztémában játszott eddig is, egyedül talán az irányító és balátlövő Rasmus Lauge miatt aggódtam kissé, aki azonban sokkal hamarabb alkalmazkodott, mint reméltem. A hazai bajnokságot tizennégy játékossal kezdjük el pénteken, de sokat kell forgatni a csapatot, mert húsztagú a keretünk, és úgy kell dolgoznunk, hogy mindenki elégedett legyen” – fogalmazott a tréner. Magyarázat a tizennégyes keretre: mivel a klub huszonhárom év alatti játékosai még edzőtáborban vannak, az első négy bajnokit nélkülük kell lejátszania a csapatnak.

David Davis tavaly októberben vette át a Veszprém irányítását, ami hullámvölgyekkel járt, de hiá­ba indultak mélyről, a szisztematikus és kitartó munkának köszönhetően a klub megnyerte a magyar bajnokságot, a kupát egyetlen góllal veszítette el, és bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe is. Davis szerint tanulságos „utazás” volt.

„Az előző idény a bizonyíték rá, hogy minden meccsen harcolni kell. Sosem adtuk fel, mert tudtuk, kik vagyunk – vonta le az elmúlt tíz hónap tanulságát a spanyol szakember. – Közös munka és akarat kell, hogy előrelépjünk, de jól látszott, hogy együtt milyen nagy dolgokra vagyunk képesek.”

Davis szerint a legnagyobb hazai rivális Mol-Pick Szegeddel még nagyobb lesz a harc a bajnokságban, mint az előző kiírásban, és az elmúlt évek megmutatták, ez a versengés mennyire jót tesz a magyar bajnokságnak, aminél az edző szerint nincs fontosabb, ugyanis az a kulcs a Bajnokok Ligájához.

KÉZILABDA
FÉRFI NB I
18.00: Telekom Veszprém–Dabasi KC VSE

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: hosszabbított a Szeged szlovén átlövője – hivatalos

Kézilabda
13 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
Tegnap, 13:35

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57

Biztosan döntős a Veszprém, otthon nyert a Szeged és a Gyöngyös

Kézilabda
2026.04.04. 19:42

Férfi kézilabda NB I: az FTC kikapott a Budai Farkasoktól, az ETO ikszelt Szigetszentmiklóson

Kézilabda
2026.04.03. 20:14

Kézilabda: a Veszprém és a Debrecen is továbbjutott az ifi BL-ben

Utánpótlássport
2026.04.02. 20:32

Kézilabda: az FTC is ott lesz a leány ifi BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2026.04.01. 20:41

Férfi kézi NB I: az idényben másodszor is kikapott a Tatabányától a NEKA

Kézilabda
2026.04.01. 19:38
Ezek is érdekelhetik