Női kézi: Románia sokkolta, Magyarországon szeret élni

BABJÁK BENCE, PUSZTAI VIOLA, FÖLDI IMRE (FOTÓ)BABJÁK BENCE, PUSZTAI VIOLA, FÖLDI IMRE (FOTÓ)
2019.08.15. 18:12
Simone Böhme 15 éves kora óta mondhatja magát profi kézilabdázónak. A Siófok dán jobbszélsője 25 évesen döntött úgy, hogy hátrahagyva a megszokott életét és hazáját, légiósnak áll. De még mielőtt 2017 nyarán a Balaton partjára vetette volna a sors, egy idényt a CSM Bucuresti csapatában töltött. 



A dániai életkörülményekhez és a kultúrához képest Romániában egészen más világ tárult elé.


A dániai életkörülményekhez és a kultúrához képest Romániában egészen más világ tárult elé.

„Ó Istenem! Amikor megérkeztem Bukarestbe, úgy éreztem, mintha a város akkora lenne, mint egész Dánia mondta a 27 éves EHF-kupa-győztes játékos. – A GPS segítségével mentem az edzésekre, az út két órát tartott, őrület volt! Hatalmas változás volt ez számomra. A szokások is egészen eltérőek voltak. Mi, dánok betartjuk a szabályokat, nálunk minden úgy történik, ahogy annak lennie kell. Romániában gyakran megkerülik a szabályokat, és ez szinte az élet minden területére igaz.”

Azt is bevallotta, hogy, bár tudta, hogy léteznek szegény emberek a Földön, és gyerekek élnek az utcán, a saját szemével ezt először Romániában látta. Ami sokkolta.

Magyarországon viszont hosszú távon is el tudná képzelni az életét, úgy fogalmazott, itt mindene megvan.

Videónkban a skandináv és a kelet-európai kultúra közötti különbségek mellett arról is beszél, hogyan viseli a kritikát, ami a pályán mutatott teljesítményére irányul. Továbbá a nemsokára kezdődő idényre kitűzött céljai is szóba kerülnek.

Ha még többet szeretne megtudni a Siófok dán légiósáról, keresse a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

 

Legfrissebb hírek

Románia: lemondott a Csíkszereda braziljáról a FCSB

Minden más foci
2026.06.19. 20:46

A dán kapuslegenda szerint Roberto Martínez újabb válogatottat tesz tönkre

Foci vb 2026
2026.06.18. 16:36

Tapasztalt kapust szerződtetett a Sepsi OSK

Minden más foci
2026.06.12. 17:16

Románia: egykori válogatott hátvédet igazolt a Sepsi

Minden más foci
2026.06.11. 17:04

„Van egy légzsákja, amely megvédi a haláltól” – Merkely Béla szerint Eriksen élete nincs veszélyben, de a futballvilágnak döntenie kell

Minden más foci
2026.06.09. 10:15

Christian Eriksen: Szeretnék mindenkit megnyugtatni, ez más volt, mint 2021-ben

Minden más foci
2026.06.08. 19:26

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
2026.06.08. 15:51

Ismét meccs közben esett össze a pályán Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.07. 20:14
Ezek is érdekelhetik