Női kézi EHF-kupa: francia ellenfelet kapott a Siófok

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
2019.10.22. 11:33
A címvédő Siófok KC a francia Nantes Atlantique HB csapatával találkozik a női kézilabda EHF-kupa selejtezőjének harmadik fordulójában.

A keddi bécsi sorsoláson az is eldőlt, hogy a siófokiak hazai pályán játszhatják a visszavágót a francia bajnokság legutóbbi negyedik helyezettje ellen.

Az Érd az orosz Kubany Krasznodar együttesével találkozik, amely tavasszal bronzérmes lett hazája élvonalában. A magyar csapat az első mérkőzésen lesz házigazda, ahogyan a Debrecen is a szerb bajnok ZORK Jagodina ellen.

A Vác ismét összekerült a török bajnok Kastamonu Belediyesi GSK együttesével, amellyel szemben két évvel ezelőtt elbúcsúzott, ugyancsak a harmadik körben.

Az első mérkőzéseket november 9-én és 10-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A párharcok győztesei a 16 csapatos csoportkörbe jutnak.

A Debrecen a német TSV Bayer 04-Werkselfen, a Vác pedig az osztrák Hypo Niederösterreich csapatát búcsúztatta kettős győzelemmel a második fordulóban, a Siófok és az Érd pedig most csatlakozik a mezőnyhöz.

A mostani az EHF-kupa utolsó idénye, mert a sorozatot jövőre átszervezik és Európa-liga névre keresztelik.


A MAGYAR CSAPATOK PÁROSÍTÁSAI
Érd HC–Kubany Krasznodar (orosz)
Kastamonu Belediyesi GSK (török)–Váci NKSE
DVSC Schaeffler–ZORK Jagodina (szerb)
Nantes Atlantique HB (francia)–Siófok KC

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30