Női kézi-vb: Ebben van szakmai probléma – Mocsai Lajos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.11. 16:09
null
Mocsai Lajos arra is kitért, mely posztokon volt hiányosság (Fotó: Földi Imre)
„Meg kell nézni, hogy azoknak a tehetséges fiataloknak, akiket imádunk és szeretünk, a pozícióprofiljuk a felnőttek között, világversenyen elegendő-e ahhoz, hogy kreatív, variábilis játékot játsszon egy csapat. Ezek olyan kérdések, amelyekért neki felelősséget kell vállalnia” – mondta Mocsai Lajos a Digi Sport napindító műsorában a magyar női kézilabda-válogatott olimpiai kvalifikációs világbajnoki szereplésével és Kim Rasmussennel kapcsolatban.

 

„Az elején meglepetést is okozhattunk, ott lehettünk a legjobbak között, majd a tehetséges fiatalok beváltották a tehetségüket, majd később nüanszokon múlt a sikertelenség, aztán azt mondtuk, hogy nem baj – hát nagyon nagy baj ez... Itt alapvető célkitűzés volt az olimpiai kvalifikáció. Azoknak a tehetséges fiataloknak, akik nemzetközi szintű kézilabdázók lesznek, ki kell harcolniuk a helyüket. A fiatal játékosoknak, a jövő reménységeinek jövőre kell játszaniuk.”

Kim Rasmussen együttese a tizennegyedik helyen zárta a világbajnokságot. Mocsai Lajos a szövetségi kapitány felelősségéről is szót ejtett: „A felelősség, a felkészítés és a felkészülés, a játékfilozófia, ezeknek kell eredményesnek lenniük, és ezeket keresztül kell tudni vinni, ha öt napot volt a válogatottal, ha nem, mert az eredmény számít az élsportban. Gyakorlatilag bevállalni egy tornát egy átállási időszakban, az nagyon nagy rizikó. Ebben szerintem van szakmai probléma. Ismernie kell egy edzőnek, hogy mit bír el a válogatottja és mit nem. A tavalyi nem kvalifikációs világversenyen jó eredményt ért el a csapat, amelyiknem ugyanaz a csapat volt most – mérlegelnie kell, hogy a mostani legerősebb magyar válogatott volt-e ott.”

A korábbi szövetségi kapitány arra is kitért, mely posztokon volt hiányosság: „A szélsők helyzetbe hozása erőssége volt a válogatottnak. Az ott játszó fiatalok felkészültsége, technikai variabilitása azt gondolom, megfelel a nemzetközi szintnek. Ez jó. Az a nagy baj, hogy az ő játékformáló erejük ilyenképpen nem meghatározó, mert ők főleg befejező emberek, akár rendezetlen védelemmel, akár felállt védelemmel... Olyan hozható mérkőzések voltak, amelyeket kötelező jelleggel hozni is kellett volna ahhoz, hogy ott legyünk az első hétben. A három belső poszton játszó ember nem tudta azt realizálni, amire szükség van ma már a modern kézilabdában. Részben azért, mert a testsúly, magasság, lépéshossz, ugróerő, lövőerő, különböző terek bejátszása nem az a minőség volt, ami szükséges” – tette hozzá.

A videót megtekintheti ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
13 órája

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős

Kézilabda
2026.01.21. 07:16

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49
Ezek is érdekelhetik