Női kézilabda: francia válogatott kapust igazolt a Győri ETO

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.12.20. 12:23
null
Glauser másodjára igent mondott a Győrnek (Fotó: Győri ETO)
A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata hároméves szerződést kötött a francia válogatott Laura Glauserrel. Az olimpiai ezüstérmes és Európa-bajnok kapus a Metztől érkezik a nyáron, és hároméves szerződést írt alá.

 

A Győri ETO közleményében jelezte, már 2019 év elején elkezdte hosszú távú stratégiai elképzelésének megvalósítását a kapusposztot illetően. A jelenlegi szezonban három rutinos kapus szerepel Győrben, de a klubvezetőség figyelmet fordított arra is, hogy mindhárman kisebb-nagyobb egészségügyi problémával küzdöttek, illetve küzdenek jelenleg is.

Kari Aalvik Grimsbö saját döntése alapján a mostani szezon végeztével befejezi aktív profi karrierjét. Pótlásával kapcsolatosan időben megkezdtük a tárgyalásokat. A 2020–2021-es szezontól három évadon keresztül klubunk játékosa lesz Laura Glauser, aki Metzből érkezik hozzánk. Fiatal, agilis, ugyanakkor nagy tapasztalattal rendelkező játékosról van szó, akivel már 2019 márciusában szerződést kötöttünk, vagyis jó időben megszereztük a játékjogát. Ô volt az a játékos, akit egy korábbi nyilatkozatomban említettem, hogy már megállapodást kötöttünk vele. 1993-as születésű fiatal sportoló, aki Amandine Leynaud mellett a francia nemzeti válogatottban folyamatosan szerephez jut és aktívan kivette a részét a válogatott sikerekből”– nyilatkozta Bartha Csaba klubelnök.

„Nagyon örülök, hogy nyártól csatlakozhatok a Győri Audi ETO-hoz. Valószínűleg minden kézilabdázó arra vágyik, hogy egyszer Győrben, a világ legjobb klubjában szerepeljen, és örülök, hogy nekem ez megadatott. Nagyon jól éreztem magam Metzben, de úgy gondoltam, most jött el számomra az idő, hogy egy lépést tegyek előre a karrieremben. Hálás vagyok a Metznek az ott eltöltött időért, és azon leszek, hogy minél jobb formában térjek vissza sérülés után, és segítsem a klubot a szezon céljainak elérésében. Nagy tervekkel érkezem Győrbe, szeretném győzelmekhez segíteni új klubomat teljesítményemmel” – mondta el Laura Glauser.

A 26 éves Glauser a Val de Saone csapatában nevelkedett, majd a Besancon következett, 2010-ben igazolt a Metzbe. A kapus október közepén, az FTC elleni BL-mérkőzésen szenvedett részleges térdszalagszakadást, ami miatt lemaradt a decemberi világbajnokságról.

A győrieknél Kiss Éva és Amandine Leynaud szerződése is lejár az idény végén, egyelőre nem jött hír a jövőjükről. A norvég sajtóban korábban a siófoki Silje Solberg lehetséges érkezéséről cikkeztek.

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
22 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35
Ezek is érdekelhetik