Férfi kézi Eb: éppen megvan az előírt minimális pihenőidő a két meccsünk között

VINCZE SZABOLCS (Malmö)/R. B.VINCZE SZABOLCS (Malmö)/R. B.
Vágólapra másolva!
2020.01.21. 11:00
null
Mikler Rolandéknak nem sok idejük lesz a két meccs között (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
Nehéz napok várnak a magyar férfi kézilabda-válogatottra, amely kedd este Svédországgal, másnap délután Portugáliával csap össze a svéd, norvég, osztrák közös rendezésű Európa-bajnokságon.

 


A középdöntő 2. csoportjának utolsó két fordulója között nincs szünnap. Az érintettek közül a mieink pihenhetnek a legkevesebbet a két találkozójuk között.

Az EHF szabályzatában az áll, két Eb-mérkőzés között legalább 18 órát kell pihennie egy csapatnak. A magyar együttes esetében ez éppen csak megvan.

Gulyás István legénysége várhatóan nem sokkal 22 óra körül fejezi be a svédek elleni meccsét, majd szerdán a játékvezetők 16 órakor fújnak a sípjukba a portugál–magyar összecsapáson.

A portugálok körülbelül négy és fél órával többet pihenhetnek mint mi, hiszen ők mind a két nap az első idősávban lépnek pályára.

Tord Ellingsen erőnléti edzővel beszélgettünk arról, mi a teendő ilyen helyzetben.

„Alvás és étkezés, ennyi az egész – válaszolta azonnal a norvég szakember. – A svédek elleni késői kezdés miatt sokat gondolkoztunk azon, másnap reggel tartsunk-e kondiedzést vagy sem. Mire visszaérünk a szállodába, éjfél lesz, ezért most hajlunk arra, hogy talán jobb, ha hagyjuk a srácokat aludni… Így remélhetőleg könnyebben megy majd a portugálok elleni meccs előtti szokásos bemelegítés is.”

Ellingsen ugyanakkor biztos benne, a svédek elleni meccstől függően Portugália ellen tartalékolhatnak is, habár először ehhez Svédországot kell legyőzni. Hozzátette, ez kizárólag a szakmai stáb döntése, de úgy gondolja, most különösen nagy szerepet kap a csapat forgatása.

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia 3 3 93–77 +16 6
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 82–82 0 4
3. Szlovénia 3 2 1 79–75 +4 4
4. Izland 3 1 2 73–79 –6 2
5. Portugália 3 1 2 88–87 +1 2
6. Svédország 3 3 64–79 –15 0
2. CSOPORT (MALMÖ)
01. 17. 16.00 Szlovénia–Izland 30–27
01. 17. 18.15 Norvégia–Magyarország 36–29
01. 17. 20.30 Portugália–Svédország 35–25
01. 19. 14.00 Portugália–Izland 25–28
01. 19. 16.15 Szlovénia–Magyarország 28–29
01. 19. 18.30 Norvégia–Svédország 23–20
01. 21. 16.00 Portugália–Szlovénia
01. 21. 18.15 Norvégia–Izland
01. 21. 20.30 Magyarország–Svédország
01. 22. 16.00 Portugália–Magyarország
01. 22. 18.15 Norvégia–Szlovénia
01. 22. 20.30 Izland–Svédország

 

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
6 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
6 órája

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
10 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
12 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15
Ezek is érdekelhetik