Férfi kézi: Remélem, jobb teljesítményt nyújtok az Eb-n, mint a vb-n – Szita

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.01.05. 07:42
A magyar férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokság előtti utolsó hivatalos felkészülési mérkőzésén 27–24-re legyőzte Csehországot. A találkozó után Szita Zoltánnal és Máthé Dominikkel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Máthé Dominik annak is örült a mérkőzés után, hogy először volt kezdő a válogatottban.

„Támadásban nem annyira ment, a kapufák ma nem voltak velem, de az a lényeg, hogy nyertünk. Az első félidőt nagyon jól kezdtük, megalapoztuk pár góllal az előnyt, és azt tudtuk tartani. A másodikban volt egy rosszabb időszakunk, de abból is ki tudtunk jönni, és meg tudtuk nyerni a meccset.”

Videónkban szóba kerül az is, hogy nemrég kiderült: a nyártól a norvég Elverumban folytatja a pályafutását.

Szita Zoltán 4 találattal a találkozó egyik legeredményesebb játékosa volt.

„Ahogy látszódott az elején, egy kicsit izgult mindenki, nem úgy ment a labda, nem úgy mentünk mi sem, utána azonban felvettük a mérkőzés ritmusát. Ezen a kezdésen van még mit javítani, ám ha minden meccs így végződik, akkor nem leszünk szomorúak.”

Az NSO Tv videójában Szita arról is mesél, hogy jobb teljesítményre számít saját magától, mint amit egy évvel ezelőtt a vb-n mutatott.

Nem várhatja el senki, hogy félig gyógyult játékost vigyek az Eb-re – Gulyás


FÉRFI KÉZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–CSEHORSZÁG 27–24 (14–10)

Győr, 4500
néző. Vezette: Gatelis, Mazeika (litvánok)
MAGYARORSZÁG:
MIKLER – Hornyák 3, Máthé, Sipos 1, Bánhidi 3, SZITA 4, Győri M. Csere: Székely (kapus), Bóka 3, Ifj. Rosta M. 2, Bartók D., Fekete B. 1, BALOGH ZS. 4 (2), Nagy B. 2, LIGETVÁRI 3, Tóth Á. 1. Szövetségi kapitány: Gulyás István
CSEHORSZÁG:
Galia – Jurka 1, KASPÁREK 3, Becvár, Zeman 2, ZDRÁHALA 4 (2), Vanco 2. Csere: Mrkva (kapus), Horák 1, Babák 2, Slachta 1, HRSTKA 4, Mubenzem 1, Cíp 3, Mojzís, Solák. Szövetségi kapitány: JanFilip
Az eredmény alakulása.
5. perc: 0–1. 8. p.: 1–3. 14. p.: 5–3. 23. p.: 9–5. 27. p.: 13–7. 36. p.: 17–13. 39. p.: 18–14. 45. p.: 21–18. 50. p.: 24–20. 57. p.: 26–23
Kiállítások:
12, ill. 12 perc + kizárás (Sipos)
Hétméteresek:
2/2, ill. 2/2

FÉRFI KÉZILABDA EB (január 9–26., Ausztria, Norvégia, Svédország)
A CSOPORTBEOSZTÁS

A-CSOPORT (Graz): Horvátország, Fehéroroszország, Montenegró, Szerbia
B-CSOPORT (Bécs): Csehország, Észak-Macedónia, Ausztria, Ukrajna
C-CSOPORT (Trondheim): Spanyolország, Németország, Lettország, Hollandia
D-CSOPORT (Trondheim): Franciaország, Norvégia, Portugália, Bosznia-Hercegovina
E-CSOPORT (Malmö): Dánia, MAGYARORSZÁG, Izland, Oroszország
F-CSOPORT (Göteborg): Svédország, Szlovénia, Svájc, Lengyelország
A csoportok első két helyezettje jut a középdöntőbe.

A MAGYAR VÁLOGATOTT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
Január 11. (szombat), 16.00:
MAGYARORSZÁG–Oroszország (Tv: Sport1, élőben az NSO-n)
Január 13. (hétfő), 20.30: Dánia–MAGYARORSZÁG (Tv: Sport1, élőben az NSO-n)
Január 15. (szerda), 18.15: Izland–MAGYARORSZÁG (Tv: Sport1, élőben az NSO-n)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
6 órája

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Az U20-as Eb-győzelem hőse: Torma Luca három ötméterest is hárított a döntőben – videó

Vízilabda
2026.08.08. 10:26

Férfi kézilabda ifjúsági Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar csapat

Kézilabda
2026.08.06. 21:32

Messi két góllal segítette győzelemhez az Inter Miamit a Ligák Kupájában

Minden más foci
2026.08.06. 08:28

Videó: az FTC és a Paks is négygólos döntetlent játszott, de utóbbinak ez nem ért továbbjutást

Európa-liga
2026.07.30. 21:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01