Gyász: elhunyt a Békéscsabai NKSE örökös tiszteletbeli elnöke

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2020.01.25. 13:39
76 éves korában elhunyt Szabó Károly, a Békéscsabai Előre Női Kézilabda Sportegyesület Örökös Tiszteletbeli Elnöke – adta hírül a klub.

„Szabó Károly több mint hat évtizeden keresztül volt a békéscsabai kézilabdaélet meghatározó személyisége. „Szabó Károly több mint hat évtizeden keresztül volt a békéscsabai kézilabdaélet meghatározó személyisége.

Játékosként 1957 őszén igazolt az országos nagypályás bajnokságban szereplő Békéscsabai MÁV csapatához, majd az Előréhez került, amellyel a megyei bajnokságból az NB I B-be jutottak. Még aktív játékos volt, amikor 1968-ban a Városi Sportiskolánál edzősködni kezdett. Hosszú és eredményes pályafutása alatt volt vezetőedzője a felnőtt férfi és a női csapatnak, majd ügyvezetőként és elnökként is szolgálta a klubot.

Nevéhez fűződik a békéscsabai kézilabdaélet legnagyobb sikere, amikor 1982-ben bajnoki ezüstérmet nyert a női csapattal, majd az IHF-kupa legjobb négy együttese közé is bejutott az Előre.

Elnöki időszakához fűződik két bajnoki negyedik hely, egy Magyar Kupa-ezüst- és bronzérem, valamint négy évad a nemzetközi kupamezőnyben.

Szívügye volt a tehetséggondozás és az utánpótlás-nevelés, utánpótláscsapataival országos bajnoki címeket és kupagyőzelmeket szerzett. Kivételes szeme volt a tehetségek felfedezéséhez, a jelenlegi mezőnyben is számos olyan válogatott játékos szerepel, akiket Szabó Károly indított el sikeres pályájukon.

Évtizedeken keresztül volt megbecsült pedagógusa a békéscsabai „Közgének”, nagyon figyelt sportolói tanulmányi előmenetelére is. Nem véletlenül nevezték a sportág berkein belül „Tanár Úrnak”, korosztályaival több Diákolimpiát is nyert, remek pedagógus, igazi sportember volt.
Nagy munkabírással rendelkezett, amíg betegsége engedte, dolgozott a békéscsabai utánpótlásban.

2008-ban Békéscsaba Sportjáért kitüntetésben részesült, 2019. áprilisában pedig megkapta a Magyar Kézilabda Szövetség Kézilabdázásért Érdemérmét.

Emlékét kegyelettel megőrizzük” – olvasható a klub közleményében.


Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
8 órája

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
9 órája

Gyász: elhunyt egy 19 éves walesi kerékpáros a portugál körversenyen

Kerékpár
2026.08.14. 22:21

Gyász: elhunyt az 1980-as évek ismert játékvezetője

Német labdarúgás
2026.08.14. 15:41

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
2026.08.14. 11:42

Elhunyt a több mint tíz éve maradandó agykárosodást szenvedett bokszoló

Ökölvívás
2026.08.14. 10:53

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00