Női kézi: Lukács Viktória Győrben folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.02. 11:59
null
Lukács Viktória tíz év után távozik a Ferencvárostól (Fotó: Dömötör Csaba)
Lukács Viktória a női kézilabda NB I-ben szereplő Győri Audi ETO KC-ban folytatja pályafutását idén nyártól – adta hírül a Ferencváros, a válogatott jobbszélső jelenlegi klubja. A 24 éves játékos hároméves szerződést kötött az ETO-val.

Lukács 2010-ben, 15 évesen került a Ferencvároshoz, azóta (egy idény kivételével, amikor a 2013–2014-es kiírásban Siófokon szerepelt kölcsönben) erősíti a csapatot.

Ez idő alatt bemutatkozott a magyar válogatottban, a Fradival pedig Kupagyőztesek Európa-kupáját, bajnokságot és Magyar Kupát is nyert. 232 felnőtt bajnoki és kupamérkőzésen, és 96 nemzetközi találkozón szerepelt.

Rövid időn belül másodszor szerződtet jobbszélsőt a Győr a fővárosi zöld-fehérektől, tavaly nyáron Faluvégi Dorottya érkezett a címvédőhöz. Mellette Bódi Bernadett és Jana Knedlíková szerepel még a poszton, de nem kizárt, hogy valamelyikük távozik majd az idény végén vagy éppen a családalapítást választja.

Életem legnehezebb döntését hoztam meg, amikor úgy határoztam, hogy a szezon végén elhagyom a Fradit, mert új kihívásokra vágyom. Elhagyom azt a klubot, amely tíz évig az életemet jelentette… De a legfontosabb feladatok csak most jönnek számunkra az idényben, ezért még nincs itt a búcsú ideje. A Ferencváros mindörökké Ferencváros marad, és szeretném a következő hónapokban elérni a csapattal a kitűzött célokat” – fogalmazott Lukács a fradi.hu-nak.

„Megtisztelő, hogy a világ jelenlegi legerősebb csapatában, Győrben folytathatom nyártól a pályafutásom. A szezon hátralévő részén mindent megteszek a jelenlegi klubom sikeréért, de várom már, hogy hogy a következő szezontól az új kihívásoknak is megfeleljek. Jól ismerem a csapatot, tudom, hogy a legmagasabb célokért küzdenek mindig Győrben, ez számomra is szimpatikus. Szeretném majd én is kivenni a részem teljesítményemmel a sikerekből” – ezt már az ETO honlapjának nyilatkozta a játékos.



„Lukács Viktória kislányként érkezett hozzánk 2010-ben, azóta pedig a Ferencváros és a magyar válogatott meghatározó játékosa is lett. Nagyon szerettük volna őt megtartani, több egyeztetést is folytattunk ezért, ő azonban új impulzusokra vágyott, ezért a váltás mellett döntött. A következő hónapokban Vica még a Fradi sikereiért dolgozik, a pályafutása további részéhez pedig sok sikert kívánunk” – mondta Bognár László, a Ferencváros kézilabda szakosztályának ügyvezető igazgatója.

„Fiatal, tehetséges, ugyanakkor rendkívül tapasztalt játékosról van szó, aki ráadásul alapembere a magyar válogatottnak is. Örülök, hogy Lukács Viktória minket választott, hiszem, hogy nagy értéke lesz csapatunknak”– nyilatkozta dr. Bartha Csaba, a győriek klubelnöke.


Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
3 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
6 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
11 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
12 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:45

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
Tegnap, 18:10

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:18

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04
Ezek is érdekelhetik