Férfi kézilabda: visszatért a Bundesligába a volt veszprémi átlövő

Vágólapra másolva!
2020.02.16. 13:30
null
2014 és 2016 között Zeitz a Veszprémmel kétszer nyerte meg a magyar bajnokságot, a Magyar Kupát és a SEHA-ligát is (Fotó: Nemzeti Sport)
A 2014 és 2016 között a Veszprém kézilabdacsapatát erősítő Christian Zeitz visszatért a Bundesligába. A legutóbb a harmadosztályú SG Nusslochban szereplő 39 éves jobbátlövő csütörtökön írt alá az élvonal 15. helyén álló TVB Stuttgarthoz.

A világ- és Európa-bajnok német jobbátlövőt a Leipzig ellen megsérülő David Schmidt pótlására szerződtette a kiesés elől menekülő, a 18 csapatos bajnokságban jelenleg a 15. helyen álló Stuttgart.

„Nagyon várom az új kihívást az új csapattársaimmal! Tudom, hogy milyen nehéz helyzetben van a klub. Az a célunk, hogy együtt az élvonalban tartsuk a TVB Stuttgartot” mondta a szerződtetése után Christian Zeitz.

Zeitz az idény végéig szóló szerződést írt alá, és csütörtökön már be is mutatkozott az új csapatában: a Melsungen elleni idegenbeli bajnokin hét lövésből szerzett három góljával járult hozzá csapata 26–21-es győzelméhez.

A kilencszeres német bajnok, hétszeres Német Kupa-győztes és háromszoros Bajnokok Ligája-győztes átlövőt 2018 februárjában bocsátották ela Kieltől, majd nyáron a klub legendái közül iskikerült a botrányosan viselkedő játékos neve. Ezt követően aláírt a német harmadosztályú SG Nusslochhoz, ahol olykor valóságos ámokfutást rendezett, s közel sem viselkedett úgy, ahogy egy világbajnoktól elvárható lett volna.

Érdekesség, hogy vasárnap 16 órától a Stuttgart éppen az éllovas Kiel vendége lesz. Zeitz ennek kapcsán elmondta, annak ellenére is nagyon várja a mérkőzést, hogy biztos benne, vegyes érzésekkel fogadják majd a szurkolók. Szerinte egy részük örömmel látja újra, mások viszont biztosan kifütyülik majd, ám ő ehhez már hozzá van szokva, s várja, hogy találkozzon a régi csapattársaival, újra pályára léphessen a kieli csarnokban.

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51
Ezek is érdekelhetik