Női kézi: ezért igazol Lekics Bukarestből Podgoricába

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.02.09. 16:31
null
Lekics a nyáron elhagyja Bukarestet (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, Andrea Lekics a nyáron elhagyja a román CSM Bucuresti női kézilabdacsapatát, és a Buducsnoszt Podgoricában folytatja. A 32 éves szerb válogatott irányító a montenegrói Vijesti-nek adott interjúban világította meg döntése hátterét.

„2011-ben már közel álltam ahhoz, hogy aláírjak a Buducsnoszthoz, de az utolsó pillanatban a Győrt választottam. A sors akarta, hogy egyszer a Podgoricában játsszak. Már nagyon várom ezt az új fejezetet, tudva, hogy milyen népszerű a kézilabda az országban, a klub milyen hagyományokkal rendelkezik, és kik viselték korábban a Buducsnoszt mezét” – mondta a montenegrói lapnak a 2013-ban az IHF év játékosának megválasztott Lekics. A szerb irányító hozzátette, eddig karrierje során számos alkalommal találta magát szembe a Podgoricával, így tisztában van vele, milyen küzdőszellem jellemzi a csapatot, ráadásul ismerős arcok közé érkezik, Jovanka Radicseviccsel például pályafutása kétharmadában együtt játszott.

„A Bukarest anyagilag kedvező, kétéves hosszabbítást kínált, de nem fogadtam el, mert mindent mérlegelve arra jutottam, hogy a CSM versenynaptára elviselhetetlenül kemény. Romániában nagyon erős a bajnokság, szinte minden csapat versenyben van a bajnokik hajrájáig. A mostani idényben ráadásul augusztus óta szinte a teljes jobb oldalunk sérült volt, így hét-nyolc játékossal kellett végigjátszanunk az erőltetett menetet. Nem volt idő a regenerációra, és lehetetlen hatvan percet végigcsinálni ugyanazon a színvonalon. A Metz is megkeresett, de nem igazán érdekelt, teljesen elégedett vagyok a döntésemmel.”

A nyártól a Podgoricában egészen más ritmus vár rá, tulajdonképpen csak a Bajnokok Ligájára kell koncentrálnia. „A Vardarnál már megszoktam, tudom, hogyan kell így készülni. Egyszerűbb, hogy nem kell megosztani a koncentrációnkat, és figyelhetünk csak a BL-re” – tette hozzá Lekics, aki Bukarestben is a szabadideje nagy részét a csapat montenegrói légiósaival, Itana Grbiccsel és Andrea Klikovaccal tölti, akikkel azonos a mentalitásuk, és ők is mindig benne vannak minden viccben.

A nyári váltás előtt még a CSM sikereiért fog küzdeni, a pozitívum, hogy még egyik sorozatban sem szállt el az esélyük, a Bajnokok Ligájában odaérhetnek a továbbjutó, negyeddöntőt érő helyekre, míg a román bajnokságban még találkoznak a rivális Valceával.

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53

„A bukarestiek ajánlata minden szempontomnak megfelelt” – Faluvégi Dorottya az átigazolásáról

Kézilabda
2026.01.16. 09:53

Afentaler Sára és Varga Emőke a román kézilabda-bajnokságba szerződött

Kézilabda
2026.01.13. 12:33

Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a CSM Bucuresti-be szerződött

Kézilabda
2026.01.08. 17:34

Idő előtt távozik a Győri ETO irányítója – sajtóhír

Kézilabda
2025.12.28. 16:05

Női kézilabda NB I: Bukarestben folytatja az FTC orosz irányítója – hivatalos

Kézilabda
2025.12.27. 18:22
Ezek is érdekelhetik