Női kézi: horvát válogatott irányítót igazolt a Fehérvár

MTI MTIMTI MTI
2020.02.20. 17:25
Slavica Schuster személyében horvát válogatott irányítót igazolt az Alba Fehérvár KC női kézilabdacsapata.

A székesfehérvári klub csütörtöki sajtótájékoztatóján Balássi Imre elnök elmondta, hogy a szezon kezdetére a 14 fős keretükből mindössze hét felnőtt játékos maradt sérülések és családalapítás miatt. A klub utánpótlásából kapott szerepet több fiatal, akik megállták a helyüket az NB I-ben, azonban az eredményességet is szem előtt tartva leigazolták a horvát irányítót.

Úgy vélte, a fél plusz egy évre szerződtetett Slavica Schuster a szezon hátralévő részében hasznára lehet a csapatnak és segíthet a fiataloknak is a fejlődésben.

Deli Rita vezetőedző hangsúlyozta, hogy szeretnének feljebb kapaszkodni a bajnoki tabellán – amelynek jelenleg a 12. helyén állnak –, ehhez pedig az eddigi húzóemberek, vagyis Claudine Mendy, Walfisch Mercédesz, Szarka Adrienn és Pelczéder Orsolya mellé kellett még egy rutinos játékos.

Slavica Schuster közölte, hogy pályafutását a horvát Podravka Koprivnicában kezdte, majd játszott Szlovéniában, Szlovákiában és Spanyolországban. Nagy kihívásnak érzi, hogy Magyarországon szerepelhet, hiszen a világ egyik legerősebb bajnokságában játszhat mostantól.

A klub a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy további két évre hosszabbított Szarka Adriennel és Töpfner Alexandrával, míg két saját nevelésű fiatallal, Besszer Borbálával és Dubán Nikolettel négy évre szóló szerződést kötött.

Az Alba Fehérvár KC azt is bejelentette, hogy nyártól a csapat tagja lesz Háfra Luca, a Ferencváros balszélsője.

Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.29. 19:28

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
2026.06.29. 09:00

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28
Ezek is érdekelhetik