Női kézi: hosszabbított a Loki fiatal válogatott tehetsége

K. Zs.K. Zs.
2020.02.03. 07:18
null
Vámos Petra válogatott mezben (Fotó: Koncz György)
Vámos Petra, a fiatal irányító két évvel meghosszabbította szerződését, így 2023 nyaráig érvényes a megállapodása a DVSC-vel – tudtuk meg a debreceni NB I-es női kézilabdacsapat hivatalos honlapjáról.

 

„Várakozáson felül sikerült az elmúlt fél év, nagyon jól érzem magam Debrecenben, úgy érzem, továbbra is tudok itt fejlődni – idézi a dvsckezilabda.hu Vámos Petrát, aki junior Eb-aranyérmesként tavaly augusztus 29-én játszotta első felnőtt NB I-es meccsét, majd három hónappal később ott volt a felnőtt vb-n is. – Abban, hogy ez így sikerült, nagy szerepe volt a klubnak, sok játéklehetőséget kaptam, és sokat tudtam tanulni rutinosabb csapattársaimtól. Tudom, hogy még rengeteget kell fejlődnöm, a legmegfelelőbb helyen vagyok ahhoz, hogy ezeket a lépcsőfokokat megmásszam.”

Vámos térdsérülésből lábadozik, reményei szerint két héten belül újra pályára léphet.

Legfrissebb hírek

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
Tegnap, 14:09

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36