Női kézilabda: két kapus is távozik nyáron a DVSC-től

I. SZ.I. SZ.
2020.02.03. 17:12
null
Triffa Ágnes öt idény után távozik Debrecenből (Fotó: Tumbász Hédi)
Az idény végén távozik a Debrecen női kézilabdacsapatától két kapus, Triffa Ágnes és Oguntoye Viktória.

„Nem lesz egyszerű a váltás, hiszen érzelmi szálak kötnek Debrecenhez – idézi a klub honlapja az ötödik idényét a DVSC-nél töltő Triffa Ágnest. – Nehéz lesz elhagynom a klubot, amelynél összesen fél évtizedet töltöttem, de nekem már a magánéletemre is gondolnom kell. A nagy távolság miatt ritkán tudtunk találkozni, és ez hosszú távon nem szerencsés. A szezon végéig azonban mindent megteszek, hogy minél sikeresebb legyen a csapat, és mindig jó szívvel fogok gondolni Debrecenre!”

Triffa új klubjáról még semmit sem lehet tudni, de a nyilatkozatából leszűrhető, hogy a fővárosban vagy a környékén folytatja.

„Szeretek Köstner Vilmossal dolgozni, de fontos számomra, hogy közelebb legyek a családomhoz – fogalmazott Oguntoye Viktória, aki szintén a távolság miatt távozik Debrecenből. – Ez volt a fő szempont, amikor úgy döntöttem, hogy másutt folytatom a pályafutásomat. De az idénynek még nincs vége, s most a DVSC minél eredményesebb szereplésére koncentrálok!”

A pótlásukra egy érkezőről már tudni lehet: Dunaújvárosból érkezik Csapó Kyra.

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55