Női kézi: Klivinyi és Christensen távozik, végleges az FTC kerete

R. B.R. B.
2020.03.05. 12:00
null
Debreczeni-Klivinyi Kinga távozik a Fraditól (Fotó: Török Attila)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria a hivatalos honlapján bejelentette, ismert a női kézilabdacsapat kerete a 2020–2021-es idényre. A már bejelentett távozók mellett Debreczeni-Klivinyi Kinga, Djurdjina Malovics, Emilie Christensen és Szemerey Zsófi sem marad a fővárosi klubnál.

A fradi.hu tájékoztatása szerint a népligetiek nem hosszabbítanak Debreczeni-Klivinyivel, Maloviccsal, Christensennel és Szemereyvel.

A 27 esztendős, válogatott Debreczeni-Klivinyi 2018 nyara óta az FTC kézilabdázója, azonban vállsérülése miatt nem tudta igazán megmutatni, mire képes. A norvég Christensen tavaly, a montenegrói Malovics 2018 nyarán érkezett, jelenleg az MTK-ban szerepel kölcsönben. A kapus Szemerey 2018-ban Siófokról került a Fradihoz.

Az már korábban ismert volt, hogy Danick Snelder (Siófok), Hornyák Dóra (Debrecen), Háfra Luca (Fehérvár, kölcsönbe), Lukács Viktória (Győri ETO) és Mészáros Rea (Vác) is távozik a zöld-fehérektől, illetve Bánfai Kíra kölcsönbe a DVSC-hez igazol.

„Nehéz döntéseket kellett meghoznunk, hiszen az elmúlt években a csapatunkat meghatározó játékosok távoznak nyáron a Ferencvárostól – mondta Bognár László ügyvezető igazgató. – Bízunk benne ugyanakkor, hogy jól határoztunk valamennyi esetben, szerettük volna számottevően megerősíteni a keretet, és úgy vélem, hogy ez sikerült is. Valamennyi távozó játékosunknak köszönöm mindazt, amit a klubért tett, és a pályafutásukhoz további sok sikert kívánok. A búcsúzásnak azonban még nincs itt az ideje, vannak még előttünk feladatok a szezon hátralévő részében, amelyeket együtt kell végigcsinálnunk.”

A klub közben bejelentette három német válogatott érkezését: a balátlövő Emily Bölk és a jobbátlövő Alicie Stolle egyaránt a Thüringer HC-ból jön, míg a beálló Julia Behnke a Rosztov-Dont hagyja el. Rajtuk kívül Érdről teszi át a székhelyét a kapus Janurik Kinga és a beálló Kisfaludy Anett, míg Kovacsics Anikó szerződést hosszabbított. Utolsóként a vb-győztes holland jobbszélső, Angela Malestein megszerzése vált hivatalossá.

AZ FTC-RAIL CARGA HUNGARIA TERVEZETT KERETE A 2020–2021-ES IDÉNYRE
Kapusok: Bíró Blanka, Janurik Kinga
Jobbszélsők: Angela Malestein, Kovács Anett
Jobbátlövők: Alicia Stolle, Klujber Katrin
Beállók: Julia Behnke, Kisfaludy Anett, Pásztor Noémi
Irányítók: Kovacsics Anikó, Szucsánszki Zita, Tóth Nikolett
Balátlövők: Csiszár-Szekeres Klára, Emily Bölk, Háfra Noémi
Balszélsők: Márton Gréta, Schatzl Nadine

Legfrissebb hírek

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
10 órája

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.29. 19:28

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.29. 15:27

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
2026.06.29. 09:00

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47
Ezek is érdekelhetik