Férfi kézi: a Veszprém hazaengedte a külföldi játékosait

2020.04.10. 18:43
null
A Veszprém hazaengedte a külföldi játékosait (Fotó: Szabó Miklós)
Nem sokkal azok után, hogy a Magyar Kézilabda-szövetség a sportág valamennyi félbeszakadt versenysorozatát befejezettnek nyilvánította, a Telekom Veszprém vezetői úgy döntöttek, hogy hazaengedik minden külföldi játékosukat – számolt be az SzPress Sporthírszolgálat.

 

A lehetőséggel fél tucatnál többen azonnal éltek is, mások viszont inkább maradtak. Magyarázatra aligha szorul, hogy David Davis, a magyar bajnokcsapat spanyol vezetőedzője, valamint a kétszeres világbajnoki aranyérmes és olimpiai második helyezett francia Kentin Mahé miért nem tervezi mostanában Veszprém elhagyását.

„A bajnoki kiírásban foglaltakat messzemenően betartva csak azok után engedhettük haza a külföldi játékosainkat, hogy a szövetség befejezettnek nyilvánított minden hazai versengést, ezt megelőzően viszont a csapat minden tagjának egy újabb, immár a második koronavírusteszten kellett megjelennie – tájékoztatta az SzPress Hírszolgálatot Csík Zoltán, a kézilabdacsapatot működtető Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója. – Megértéssel fogadtuk, hogy több játékosunk számára most az volt a legfontosabb, hogy a szülei közelébe kerülhessen, vagy csatlakozhasson a családja más tagjaihoz.”

„Nyilvánvalóan azt is elfogadtuk, hogy mások most itt, Magyarországon érzik nagyobb biztonságban magukat. Előbbiek között említhetem a horvát játékosainkat, akiknek a szülőhazájukban saját, biztonságot adó tengerparti házuk van, hasonlóképpen dán Európa-bajnokunkat, Rasmus Laugét is, akit a családtagjaival együtt tárt karokkal vártak a szülei, valahol az északi-tenger-parti házukban. Hazaindulóban van Rogerio Moraes, brazil beállósunk is, akinek sajnos a „fél világot” be kell majd utaznia, hogy hazaérhessen Dél-Amerikába. Talán egy kicsit jobb a helyzete Jahja Omarnak, aki arra vár, hogy Egyiptom budapesti nagykövetségének segítségével eljuthasson abba a légikikötőbe, ahonnan az Európában rekedt egyiptomiakat szállítják majd haza a szülőföldjükre.”

Mahé mellett a veszprémi klub szerb és északmacedón játékosai is arra jutottak, hogy akkor teszik jól, ha Magyarországon maradnak, és továbbra is Veszprémben igyekeznek megőrizni az erejüket és az állóképességüket.

„Azzal búcsúztunk el a külföldi játékosainktól, hogy jó egészséget kívánunk nekik, és reméljük, hogy a második tesztjük is negatív eredményt mutat, amiről már az általuk megadott lakás-, illetve e-mail címükre fognak értesítést kapni. Mindenkivel megértettük, hogy ha a járványveszély jelentősen csökken, és a hazájukban, valamint Magyarországon a mostaninál lényegesen jobb lesz a helyzet, figyeljék az üzeneteket és tartsák bekapcsolva a telefonjukat, mert ha megfújjuk a kürtöt, az csak azt jelentheti, hogy mindenki csomagoljon, és mielőbb szervezze meg a Magyarországra utazását.”

Legfrissebb hírek

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
2026.06.29. 09:00

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28
Ezek is érdekelhetik