Férfi kézilabda: 23 szavazat döntött öt ellenében

2020.04.11. 13:44
null
Komlón megértik az MKSZ döntését, neveznek a következő NB I-es idényre (Fotó: Löffler Péter/Új Dunántúli Napló)
Bár az idény lezárásakor a férfi kézilabda NB I 8. helyén álló Komló a kivárás és folytatás mellett állt, teljesen megérti a Magyar Kézilabda-szövetség csütörtökön meghozott döntését, hiszen 23 szavazat döntött öt ellenében.

„Kizárólag gazdasági okok miatt szavaztunk a folytatás mellett – idézi a Komló Facebook-oldala Szigeti Szabolcsot, a kézilabdaklub tulajdonosát, egyben ügyvezető igazgatóját. – Azt gondoltam, ha akár zárt kapuk mögött is, de tudunk játszani június harmincadikáig, talán nem veszítünk annyi támogatót és túléljük a válságot! Ez ma lehetetlen, így nem volt értelme tovább húzni a döntést. Egyébként demokratikus döntés volt, a liga csapatai írásban szavaztak. A huszonnyolc csapatból huszonhárom szavazott a lezárás mellett, és a nagy többség az eredmény nélküli lezárásra voksolt. Ugyanígy szavaztak az amatőr csapatok is. Így az elnökség azt az egy döntést hozta meg, amit lehetett.”

Az MKSZ véget vetett az idénynek, nem hirdetnek bajnokot
A Siófokot megdöbbentette az MKSZ döntése
A Veszprém hazaengedte a külföldi játékosait
„Téved, aki bármely csapat érdekét keresi a háttérben” – reagált az MKSZ elnöksége
Nem kell megmagyarázni a döntést – Bartha Csaba

A sportvezető tisztában van vele, hogy a mostani helyzet hátrányosan érint néhány klubot, de hisz benne, hogy a sors kiegyenlíti a tartozást.

„Valóban vannak csapatok, akiket hátrányosan érintett. Megértem az elkeseredésüket, és sajnálom a szurkolóikat! Mi így hátrébb kerülünk a tabellán, ez tény, de amikor döntést kell hozni, akkor lesz, akinek veszteséget okoz. Az elnökség a csapatok többségi akaratával összhangban hozott döntést, amit elfogadunk. Ez a demokratizmus. Elmondtuk a véleményünket, de most kisebbségben maradtunk. Lesz, amikor a mi ötletünk kap támogatást” – mondta Szigeti Szabolcs, aki egy összetört F1-es autóhoz hasonlította a csapatot, amelyet újra kell építeni.

Elmondta, néhány támogató elfordult a klubtól, de a játékosok lemondtak fizetésük egy részéről, és közülük többen jelezték, hogy kitartanak. Hisz a város támogatásában is, és a klub nevezni fog a következő NB I-es bajnokságba.

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
2026.09.22. 16:54

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35