Kézi: „Szörnyűek a szabályok” – aggódik a sportágért az edzőlegenda

R. B.R. B.
2020.04.24. 13:03
null
Vlado Stenzel szerint túl bonyolultak a kézilabda szabályai (Fotó: AFP)
Vlado Stenzel, az 1972-es olimpiai bajnok jugoszláv válogatott szövetségi kapitánya egy beszélgetésben azt mondta, a kézilabda jelenlegi szabályai túl bonyolultak, emiatt kevésbé élvezetes a sportág, mint például a kosárlabda.

 

A 85 éves edzőlegenda volt a szövetségi kapitánya annak a jugoszláv férfiválogatottnak, amely az olimpiák történetének első kispályás kézilabdatornáját megnyerte 1972-ben, Münchenben. Hat évvel később a németek (konkrétan az NSZK) a Varázsló becenévvel illetett edző irányításával szerezték meg első világbajnoki aranyérmüket.

Stenzel a balkan-handball.com podcastjében beszélt napjaink kézilabdájáról.

„Meglátásom szerint a kézilabda csak néhány országban fejlődik – idézi a handball-planet.com Vlado Stenzelt. – A játék egyszerűen nem elég vonzó a szurkolóknak. Rendkívül sok a probléma a szabályokkal. Az IHF bizottságában olyanok is helyet kapnak, akik semmit nem tudnak a kéziről. Afrikából és Ázsiából is vannak képviselők, némi túlzással még apacsok is akadnak. Ők döntenek a sportág jövőjéről?”

A jugoszláv szakember szerint túl bonyolultak a mai szabályok. Stenzel például arra gondolt, nem egyértelmű, mi számít szabálytalanságnak támadásban, számolgatni kell a passzokat, és a hét a hat elleni játék miatt nem lehet emberfogással védekezni.

„Nincs sok taktikai opció az emberhátrányos szituációknál, csak öt-egyben tudsz védekezni – pedig a nézők számára látványos lenne az emberfogásos védelem. Szörnyűek a szabályok.”

„Könnyű észszerű szabályokat hozni, hogy szórakoztatóbb legyen a kézilabda a nézők és a média számára. A kosárlabda a világ egyik legnépszerűbb sportága, a kézilabda nincs azon a szinten a szabályok miatt. A kosárlabda okos emberek kezében van. Minden új módosításnak köszönhetően fejlődött a sportág, ott van például a hárompontos dobás bevezetése. Kosárlabdában a tizenöt pontos hátrány is ledolgozható, kézilabdában ha tíz ponttal vezet az ellenfél, véget lehet vetni a meccsnek és haza lehet menni. Én már nem tudok segíteni, egyetlen bizottságnak sem voltam tagja” – tette hozzá a Horvátországban élő Stenzel.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
13 órája

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37