Kézilabda: a lengyel szövetség hivatalos panaszt tett az EHF döntése miatt

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.04.29. 15:00
A Lengyel Kézilabda-szövetség hivatalos panaszt tett az európai szövetség (EHF) azon döntése miatt, amely értelmében többek között a lengyel férfiválogatott sem vehet részt a 2021-es egyiptomi világbajnokságon.

Mint ismert, az európai szövetség a koronavírus-járvány miatt törölte a 2021-es vb selejtezőit (is), így többek között a lengyelek is lemaradnak a januári tornáról.

A lengyel szövetség hivatalos honlapján jelezte, ennek a döntésnek milyen negatív következményei lehetnek. A közleményben Andrzej Krasnicki elnök azt írta, meglepő az EHF döntése, hiszen a nemzeti szövetségek megkérdezése nélkül határozott, ráadásul nem vette figyelembe az anyagi, fejlődési és egyéb kockázati tényezőket.

Az elnök szerint a lengyel kézilabdázás rengeteget veszít azzal, hogy két topcsapata – a Kielce és a Wisla Plock – nem juthat be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, illetve a válogatott nem lesz ott a következő világbajnokságon.

Továbbá a 2023-as vb-nek Lengyelország és Svédország ad otthont. A lengyel szövetség szerint megnehezíti az esemény népszerűsítését az, hogy a válogatott nem indulhat a 2021-es viadalon.

A közlemény végén az áll, a lengyel szövetség szabadkártyát kérvényezett a 2021-es férfi vb-re. törölte a 2021-es vb selejtezőit (is), így többek között a lengyelek is lemaradnak a januári tornáról.

A lengyel szövetség hivatalos honlapján jelezte, ennek a döntésnek milyen negatív következményei lehetnek. A közleményben Andrzej Krasnicki elnök azt írta, meglepő az EHF döntése, hiszen a nemzeti szövetségek megkérdezése nélkül határozott, ráadásul nem vette figyelembe az anyagi, fejlődési és egyéb kockázati tényezőket.

Az elnök szerint a lengyel kézilabdázás rengeteget veszít azzal, hogy két topcsapata – a Kielce és a Wisla Plock – nem juthat be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, illetve a válogatott nem lesz ott a következő világbajnokságon.

Továbbá a 2023-as vb-nek Lengyelország és Svédország ad otthont. A lengyel szövetség szerint megnehezíti az esemény népszerűsítését az, hogy a válogatott nem indulhat a 2021-es viadalon.

A közlemény végén az áll, a lengyel szövetség szabadkártyát kérvényezett a 2021-es férfi vb-re.

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51
Ezek is érdekelhetik