Kézi: Úgy tekintünk a 2019–2020-as idényre, mintha meg sem történt volna – Nagy László

2020.04.09. 15:33
null
Nagy László szerint úgy tekintenek a 2019–2020-as idényre, mintha meg sem történt volna (Fotó: Kovács Anikó/MKSZ)
Mint beszámoltunk róla, a Magyar Kézilabda-szövetség csütörtöki elnökségi ülésén úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány okozta helyzetre tekintettel berekeszti a bajnokságokat, nem hirdet bajnokokat, feljutók és kiesők sem lesznek, csak a nemzetközi kupaindulókat határozza meg mind a két nem esetében, s itt az előző kiírásban elért eredmény lesz a mérvadó. A döntésről Nagy László, az MKSZ férfiszakágért felelős alelnöke nyilatkozott.

 

„Fájdalmas, egyeseket méltánytalanul érintő döntéseket kellett meghoznia az elnökségnek, hiszen eleve nehéz helyzetben van az egész ország és a sportvilág is– kezdte Nagy László, az MKSZ férfiszakágért felelős alelnöke. –Többször egyeztettünk az érdekeltekkel, folyamatos volt a párbeszéd az utóbbi hetekben, és természetesen a folytatásban sem lesz ez másként, a rendkívüli helyzetben sem szeretnénk megalapozatlan döntéseket hozni, nem mindegy, hogy mekkora az érdeksérelem, amely a sportág szereplőit éri. Ezt szerettük volna és szeretnénk minimalizálni azzal, hogyúgy tekintünk a 2019–2020-as idényre, mintha meg sem történt volna, és újrakezdenénk a szezont, amint lehet, azonos felállásban, ami a bajnoki osztályokat illeti.”

„Nem titok, a férfiszakágat tekintve az elnökségben élénk volt a párbeszéd az európai kupaindulókról is, egységesek és eltökéltek vagyunk abban, hogymindent megteszünk annak érdekében, hogy a Szeged és a Veszprém is indulhasson a Bajnokok Ligájában, akárcsak az elmúlt sok-sok idényben. Mind a két csapat megérdemli ezt, különbségtétel nélkül, hiszen meggyőződésünk, hogy egyaránt a legszűkebb európai élmezőnybe tartoznak. Erről tájékoztatjuk az Európai Kézilabda-szövetséget is. A rendkívüli helyzet rendkívüli döntéseket igényel, reményeink szerint ebben partner lesz az EHF is.”

A DÖNTÉSRŐL RÉSZLETESEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: keresztszalag-szakadással műtötték a Ferencváros szélsőjét

Kézilabda
2026.10.13. 14:24

Férfi kézi NB I: megkövette a drukkereket a Tatabánya csapatkapitánya a hazai iksz után

Kézilabda
2026.10.11. 14:39

Nem bírt a Tatabánya otthon a Szigetszentmiklóssal a kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.10.10. 20:16

Megállítani a Costa testvérpárt! – a Sportingot fogadja a Pick Szeged a BL-ben

Kézilabda
2026.10.10. 13:57

Közel ötven gólig jutott a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.09. 19:43

Rosta Miklós: Egyre jobban kezdjük felvenni a ritmust

Kézilabda
2026.10.09. 08:04

Férfi kézilabda NB I: tízgólos győzelmet aratott a Szeged

Kézilabda
2026.10.06. 18:42

Az FTC szorongatott, de nyert a Szeged a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.10.02. 19:44