Női kézilabda NB I: Szabó Laura minden bizonnyal Vácra igazol

2020.04.16. 17:23
null
Az érdi klubnál a felnőtt keret tagjaival szerződést bontottak (Fotó: Török Attila)
Szabó Laura, a magyar női kézilabda-válogatott beállója minden bizonnyal a Váci NKSE csapatában folytatja pályafutását.

 

A 22 éves játékos Érden kezdett kézilabdázni, ott lett belőle előbb NB I-es, majd válogatott játékos, ám a klub anyagi okok miatt a felnőtt keret mindenki tagjával szerződést bontott, ezért Szabónak is új csapatot kellett keresnie.

„Még nagyon furcsa ez a helyzet, nagyon nehezen tudom feldolgozni, hiszen ott nőttem fel. Nagyon nehéz a szakítás, nem így szerettem volna elbúcsúzni, hiszen nagyon szerettem ezt a csapatot, és egy év még volt a szerződésemből” – nyilatkozta csütörtökön az M4 Sportnak a beálló. Hozzátette, reményei szerint a koronavírus-járvány után személyesen is el tud majd búcsúzni az érdi szurkolóktól és a csapattársaitól.

„Nagyon mély nyomot hagyott a szívemben a legutóbbi idény, mert nagyon jó csapatot alkottunk a pályán belül és azon kívül is. Sajnos, ez sokszor nem látszott meg az eredményeinken, mert nem tudtuk azt hozni ebben a szezonban, amit elvártak tőlünk” – vélekedett.

Hangsúlyozta, nem érte váratlanul a hír, de későn vált biztossá, hogy távozniuk kell, ami nem korrekt a játékosokkal szemben, hiszen nagyon rövid időn belül kellett lépniük, és nagyon nehéz döntéseket meghozniuk.

„Nagyon későn, február végén, március elején tudatosították bennünk mindezt, akkor kellett új csapatot találnunk, pedig akkorra már minden klub megtervezte a jövő évi keretét” – magyarázta.

A 26-szoros válogatott Szabó Laura elárulta, Magyarországon marad, és már talált magának csapatot, de még nem publikus, hogy melyik az. Riporteri kérdésre úgy válaszolt: lehetséges, hogy Vácott folytatja, de ezt egyelőre megerősíteni és tagadni sem szeretné.

Legfrissebb hírek

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
18 órája

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37

Három játékos és a vezetőedző is távozott a kisvárdai női kézisektől

Kézilabda
2026.08.04. 20:36

Jesper Jensen: Erősebbek leszünk az új idényben

Kézilabda
2026.08.02. 13:07