Női kézi: a Győrből távozó Bódi Budaörsre igazolt – hivatalos

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.06.25. 15:38
null
A Győrből távozó Bódi Bernadett Budaörsön folytatja (Fotó: Török Attila, archív)
A Győri Audi ETO KC-tól távozó Bódi Bernadett az NB I/B-s Budaörs női kézilabdacsapatánál folytatja pályafutását – közölte hivatalos honlapján a klub. A négyszeres Bajnokok Ligája-győztes jobbszélső hároméves szerződést kötött új alakulatával.

Bódi Bernadett Szegeden kezdett el kézilabdázni, Győrbe Orosházáról igazolta át az akkori klubvezetőség. Első meccsét 2002. április 28-án játszotta a felnőttcsapatban a Hódmezővásárhely ellen, és két gólt is szerzett. 2007-ben szerződött Dániába a Randers csapatához, onnan Békéscsabán, Siófokon és a Dunaújváros csapatán át vezetett az útja vissza Győrbe 2013 nyarán. A rutinos jobbszélső 13 idényen keresztül viselte a Győri ETO mezét. Ez idő alatt egyaránt hétszer nyert magyar bajnokságot és Magyar Kupát a csapattal, valamint négyszeres Bajnokok Ligája-győztes. Érdekesség, hogy ha megrendezik a 2019–2020-as évad női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjét, és azt meg is nyeri a Győri Audi ETO KC, akkor Bódi Bernadett is aranyérmes lesz, hiszen a négyes döntőig vezető meccseken játszott.

„Győrben a sportág legmagasabb céljaiért küzdhettem, hálás vagyok mind a két felejthetetlen korszakért, amit az ETO-ban tölthettem. Sok ingázással töltött év után szerettem volna közelebb lenni a családomhoz, úgy, hogy az általam szenvedélyesen szeretett kézilabdát sem kell feladnom. Hosszú távú, mind a két fél számára kedvező megállapodást kötöttünk a budaörsi vezetőkkel, akik a pályán és a pályán kívüli céljaimban egyaránt támogatnak. Ameddig bírni fogom, mindenképpen szeretnék kézilabdázni. Hornyák Ágival, Pálos-Bognár Barbarával, Hajduch Csengével és Szabadfi Ágnessel is játszottam már együtt korábban, izgatottan várom a közös felkészülést és a bemutatkozást budaörsi színekben. Különösebb győzködésre nem volt szükségem, jó hangulatú, barátságos közösségbe kerültem. A karrierem során többször is játszottam már a BVUSS-ben, nagyon szeretem a csarnokot, minden körülmény adott a zavartalan munkavégzéshez. Cél az NB I-be feljutás, aminek meg kell valósulnia idén. Azon leszek, hogy a tudásom legjavával segítsem a klubot. Tempó Budaörs!” – mondta új csapata hivatalos honlapjának Bódi Bernadett.

A 34 éves kézilabdázó győri pályafutása alatt 467 tétmérkőzésen szerepelt, ezeken a találkozókon 863 gólt dobott, ami 1.85-ös meccsenkénti gólátlagot jelent.

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
19 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35
Ezek is érdekelhetik