Női kézi: Siti Beáta további két évig a NEKA utánpótlásedzője

K. T. I.K. T. I.
2020.06.10. 10:41
null
Siti Beáta marad a NEKA-nál (Fotó: neka.hu)
Újabb két évvel meghosszabbította szerződését Siti Beáta, a Nemzeti Kézilabda Akadémia edzője. A szakember a női szakág munkatársaként 2016 óta irányítja a NEKA csapatait, és örül annak, hogy motivált, elhivatott gyerekkel dolgozhat együtt nap mint nap.

 

Siti Beáta korábbi 135-szörös válogatott játékosként pontosan tudja, mikor mit kell mondania egy fiatalnak, de szerencsére a növendékek hozzáállása is megkönnyítette a dolgát az elmúlt négy évben – írja a trénerről szóló jellemzésében a neka.hu

„Amíg valaki nincs benne a rendszerben, külső szemlélőként csak azt látja, micsoda infrastruktúra és lehetőségek könnyítik meg a NEKA-edzők dolgát. Ez valóban jó, de amióta edzőként megismertem több generációt, úgy gondolom, leginkább abból a szempontból vagyunk irigylésre méltó helyzetben, hogy a gyerekek, akik bekerülnek az akadémiára, rendkívül elhivatottak. Míg máshol esetleg noszogatni kell őket, hogy járjanak edzésre, van számos külső inger, ami elviszi a figyelmüket, addig mi csillogó szemű, lelkes tehetségekkel dolgozhatunk, és ez nekünk is motiváló. Az is megkönnyíti a munkát, hogy a NEKA- feeling mindenkit beszippant: egy gyerek, aki kézilabdázó akar lenni, bekerül ide, és a társai támogatásával elhivatottan dolgozik tovább a céljai eléréséért” – mondta Siti a szerződéshosszabbítás után.

„Nagyszerű emberek, barátok dolgoznak itt együtt, különleges, szoros a kapcsolatunk, Bohus Beával például mi már ezer éve ismerjük egymást a pályáról. A remekül működő összhang megteremtésében nagy szerepe van Hajdu János szakágvezetőnek is, aki összetartja ezt a csapatot, és extra módon menedzseli a dolgokat. Ilyen légkörben öröm belépni a csarnokba és dolgozni” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Jól bevált rendszer segíti Sótonyi László utódját a NEKA csapatánál

Kézilabda
2026.08.04. 12:45

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28