Női kézi: „Tökéletes befejezés lenne” – Amorim Tokióban éremmel búcsúzna

K. T. I.K. T. I.
2020.06.19. 12:46
null
Eduarda Amorim egy idény alatt két megnyert BL-trófeával búcsúzna Győrtől (Fotó: Török Attila)
Mivel a koronavírus-járvány miatt nem utazhatott haza Brazíliába, és férje otthonába, Észak-Macedóniába sem mehetett, ezért Katarina Bulatovics meghívására Montenegróban piheni ki az idény fáradalmait a Győri Audi ETO KC rutinos átlövője, Eduarda Amorim. A 33 éves kézilabdázóval a helyi rukoMNEt nevű kézilabdaportál készített hosszabb interjút, pályafutása eddigi legjobb pillanatai mellett a jövővel kapcsolatos terveiről is beszélgetve.

Amorim ismét megerősítette, tervei szerint a 2020–2021-es idény lesz az utolsó, amit Győrben tölt, s az évad végén a tokiói olimpiával szeretné lezárni pályafutását. A játékos kijelentette, úgy tervezte, hogy idén nyáron lemondja a válogatottságot, ám ezt az elképzelést a játékok elhalasztása keresztülhúzta, s mindenképpen esélyt akar adni magának arra, hogy olimpiai éremmel bővítse a kollekcióját.

„A tervezetnél sűrűbb utolsó idény vár rám, nagyon sok cím adatott meg eddig, de olimpiai érmet nem nyertem még. Fáradt vagyok, de ez még motivál, ha összejön, az tökéletes befejezése lenne a karrieremnek” – mondta Amorim.

A játékos hozzátette, reméli, hogy az eddigi öt Bajnokok Ligája sikere mellé még két elsőséget tud hozzátenni az utolsó idényében. Mint ismert, az Európai Kézilabda-szövetség kora őszre halasztotta a 2019–2020-as évadhoz tartozó négyes döntőt, melynek egyik résztvevője a Győr.

„Furcsa év lesz. Az újrakezdéskor aligha leszünk a legmagasabb szinten. Ám remek lehetőség, hogy nyolc hónap alatt kétszer is megnyerhetjük a Bajnokok Ligáját. Általában a szezonok eleje nem olyan fontos, most viszont a kezdetektől magas színvonalon kell játszanunk. Ez a kettősség komoly kihívás lesz búcsúzóul.”

Amorim beszélt a pályafutása alakulásáról is, elmondta, a 2008-as pekingi olimpián nyújtott remek formája, a magyarok ellen szerzett 11 gólja nélkül aligha kerül 2009 februárjában az ETO-hoz. Akkori csapata, a Kometal Szkopje anyagi nehézségekkel nézett szembe, legjobbjait nem tudta megtartani, a Győr élt a kínálkozó lehetőséggel. A brazil beismerte, az elmúlt 11 évben néhányszor eljátszott a távozás gondolatával, ám nem bánta meg, hogy az ETO kötelékében maradt.

„A világ legjobb csapatából nehéz elmenni. Főleg mert győztes típus vagyok, szeretem a címeket. Ha néha fáradtnak is éreztem magam, mindig találtam egy új célt. Egy ponton motoszkált a fejemben, micsoda kihívás és lehetőség lenne egy másik együttessel is BL-t nyerni. De jól éreztem magam. Nagyon szeretem a kézilabdát és Győr olyan hely, ahol minden adott volt ahhoz, hogy a lehető legjobban játsszak. Folyamatosan tudtam fejlődni, megvolt a motivációm, így maradtam. A klubnál megbecsülnek, a szurkolók nagyon szeretnek. Nehéz lesz ezt végül mégis a hátam mögött hagyni.”

Elárulta, a Bajnokok Ligája győzelmek mellett a 2013-as világbajnoki címére a legbüszkébb.

„Úgy vágtunk neki, hogyha az első hatban végzünk, az már siker. Aztán minden remekül ment. Kellett ehhez az is, hogy a szövetség megszervezze, folyamatosan európai topválogatottakkal játszhassunk és készülhessünk. Remek volt a stáb is. Gyerekként arról álmodtam, hogy Brazíliával valami maradandót érjünk el. Az viszont meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen messzire juthatunk.”

A 2016-os riói olimpián elért 5. hely ugyanakkor csalódás volt a számára.

„Óriási nyomás nehezedett a válogatottra, s az igazat megvallva nem is igazán frissítettünk a csapaton a világbajnoki arany óta eltelt időben, pedig annak akkor már három éve volt. 2013-ban mind éhesek voltunk a sikerre, az olimpiára hiába volt meg a rutin, valami más már hiányzott belőlünk. Ötödikek lettünk, ami nem rossz, de nagy vágyunk volt egy érem hazai pályán.”

Eduarda Amorim utolsó nagy dobása Tokióban jöhet el.

Legfrissebb hírek

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2026.08.10. 13:37

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Kézilabda: a Sport Tv-n lesznek a bajnokik, az MK-meccsek és a magyarországi válogatott találkozók is

Kézilabda
2026.08.07. 11:31

Szabó-Májer Krisztina szerint Fehérváron egymásért és a klubért is küzdenek a kézilabdázók

Kézilabda
2026.08.07. 08:26

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

A mosonmagyaróvári kézilabdaklub csarnokhelyzete rendeződött, azonban más ügyben nyomozás indult

Kézilabda
2026.08.05. 19:33

Anna Kristensen: Képesek lehetünk az összes trófeát megnyerni

Kézilabda
2026.08.05. 14:37