Női kézilabda: egyetlen meccs után távozott Mörk a CSM-től

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
2020.06.19. 19:43
null
Nora Mörk az első bukaresti meccsén megsérült, többet nem is játszott (Fotó: Török Attila)
Egyetlen szezon és egyetlen mérkőzés után távozik a CSM Bucuresti női kézilabdacsapatától a norvég Nora Mörk – a közös megegyezésen alapuló szerződésbontást csütörtök délután jelentette be a klub.

A 29 éves játékos tavaly nyáron Győrből érkezett Bukarestbe, ám a Szuperkupáért vívott mérkőzésen megsérült, s mivel felépülésekor a koronavírus-járvány miatt már félbeszakadt a román bajnokság és a Bajnokok Ligája, többször már nem is lépett pályára.

A norvég TV2 információival ellentétben, amely anyagi okokból harangozta be a CSM és Mörk szakítását, a klub és a sportoló csütörtöki közleménye szerint a jobbátlövő személyes okok, családtagok egészségi állapota miatt kérte a szerződésbontást, és költözik haza Norvégiába.

„Az edzőm és a CSM vezetősége nagy empátiával fogadta a helyzetet és a döntésemet. Nagyon hálás vagyok a megértésükért, és ahogy ezt a kényes helyzetet kezelték” – írta Nora Mörk, akiről a román sajtó is úgy gondolja, hogy a Vipers Kristiansandhoz igazol.

A CSM korábbi játékosával, az előző szezont a Buducsnoszt Podgoricánál töltő szlovén Barbara Lazoviccsal pótolja Mörköt, akinek érkezését szintén csütörtökön jelentette be. Ugyanakkor román sajtóhírek szerint a világbajnok holland balszélső, Martine Smeets (Metz) is szerepel a bukaresti klub kívánságlistáján.

Legfrissebb hírek

Bombaigazolás: a Costa testvérek a Bundesligában folytatják

Kézilabda
2026.08.03. 16:43

A Szeged korábbi spanyol légiósa lesz 2027-től a PSG vezetőedzője

Kézilabda
2026.07.01. 11:54

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.29. 19:28

Az FTC-től szerződtetett beállót a Szigetszentmiklós férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.19. 19:32

Klasszis jobbszélsőt szerződtetett a Budaörs női kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.19. 19:10

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
2026.06.08. 15:51

A CSM Bucuresti harmadszor lett bronzérmes a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.06.07. 16:38

„Leáll vagy én állítsam le?” – Crina Pintea szóváltásba keveredett egy román újságíróval a CSM vesztes BL-elődöntője után

Kézilabda
2026.06.07. 14:25