Női kézi EHF-kupa: bundaügy a DVSC török riválisánál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.19. 14:29
null
A Kastamonu (a képen feketében Andrea Seric) érdekében akarták befolyásolni a játékvezetőket egy tavalyi EHF-kupa-meccsen (Fotó: Matey István/Hajdú-bihari Napló)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) bírósága elítélte a török szövetség egyik tisztviselőjét, amiért az előző idényben befolyásolni akarta a játékvezetőket a Kastamonu Belediyesi csehországi EHF-kupa-csoportmérkőzése előtt.

 

Az EHF honlapján megjelent közlemény szerint a török szövetségben dolgozó Erdal Ceyhan arra próbálta rávenni a játékvezetőket a január végi Baník Most–Kastamonu Belediyesi EHF-kupa-csoportmecs előtt, hogy a vendég török csapat javára kedvezzenek az ítéleteikkel.

A bírók azonban egyből jelezték a befolyásolási kísérletet, amelyet követően az EHF új párost rendelt ki, a török tisztségviselő és a török szövetség ellen pedig vizsgálat indult. Az ítélet szerint Ceyhant két évre eltiltották bármilyen nemzetközi kupasorozatban való közreműködéstől, és ezalatt nemzetközi kézilabdás szervezetben tisztséget sem viselhet, valamint 2 ezer eurós (csaknem 700 ezer forintos) pénzbírságot kell megfizetnie.

A török szövetség megúszta büntetés nélkül. Ceyhannak hét napja van a fellebbezésre.

Mint ismert, a Kastamonu csak jobb egymás elleni eredményével ütötte el a negyeddöntőtől a DVSC-t az EHF-kupa előző kiírásának A-csoportjában, a törökök az említett csehországi meccset (a sikertelen befolyásolási kísérlet ellenére is) 31–28-ra megnyerték a 4. fordulóban. A negyeddöntőben aztán a címvédő Siófok állta a Kastamonu útját.

Legfrissebb hírek

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49

Felkészülés: döntős a DVSC, az FTC és a Győr is

Kézilabda
2025.08.22. 21:47

Alicia Toublanc: Olyan, mintha hazaérkeztem volna

Kézilabda
2025.08.09. 08:21

A Győr és a DVSC idegenben, az FTC otthon kezdi a női kézi BL csoportkörét

Kézilabda
2025.07.11. 16:03

A Metz kivásárolta szerződéséből a DVSC kapusát – hivatalos

Kézilabda
2025.07.08. 13:23

Sostaric és Fabregas is az idény kézilabdacsapatában az EHF-nél

Kézilabda
2025.06.25. 12:04
Ezek is érdekelhetik