Női kézi: Jól kiegészítjük majd egymást Klujber Katrinnal – Alicia Stolle

ROSKA EMESE BOGLÁRKA, PUSZTAI VIOLAROSKA EMESE BOGLÁRKA, PUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2020.07.17. 10:56
Hét új, köztük három német válogatott játékossal bővült a Ferencváros női kézilabdacsapatának kerete a következő idényre. Alicia Stolle – aki karrierje során először állt légiósnak – egyelőre kisebb sérülés miatt még nem edz együtt az új társakkal.

Míg nem végezhet teljes edzésmunkát a Thüringer HC-től érkező 24 éves jobbátlövő, addig van ideje arra, hogy feltérképezze, milyen formában van poszttársa, Klujber Katrin.

Katrin fiatal kora ellenére igen kiemelkedően játszott a Bajnokok Ligájában, a magyar bajnokságban és válogatottban is, kiválóan felépítették itt a játékát. Boldog vagyok, hogy ő a poszttársam, biztos vagyok benne, hogy segíteni tudunk a másiknak, kiegészítjük egymást. Különböző típusú játékosok vagyunk, más-más erősségekkel, bízom benne, hogy együtt jó teljesítményre leszünk képesek” – mondta az NSO Tv-nek a 2018-as Európa-bajnokság All Star-csapatába is bekerülő német válogatott Stolle.

Videónkban arról is beszél, hogy érzi magát a Fradinál, volt-e már ideje megnézni Budapestet, illetve szóba kerülnek az egyetemi tanulmányai is. Emellett azt is megmutatja, mit tanult eddig magyarul.

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19

Női kézilabda: az FTC négy játékos távozását is bejelentette, teljes a keret

Kézilabda
2026.01.20. 14:40

Jesper Jensen: Szükség van a magyar fiatalokra!

Kézilabda
2026.01.20. 09:39
Ezek is érdekelhetik