Női kézi: koronavírusos a Békéscsaba egyik játékosa

H. T.H. T.
Vágólapra másolva!
2020.07.10. 14:24
Közleményt adott ki a női kézilabda NB I-ben szereplő Békéscsaba, eszerint a csapat egyik játékosa pozitív koronavírustesztet produkált. A klub közleményét alább változtatás nélkül közöljük.

„Csapatunk 2020. július 7-én, kedden kezdte meg a felkészülést a 2020–2021-es NB I-es bajnoki szezonra. A közös edzések indulása előtt, figyelembe véve az Országos Sportegészségügyi Intézet állásfoglalását, illetve minden további, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírást, elvégeztük a megfelelő vizsgálatokat, a munka csak ezután kezdődhetett meg.„Csapatunk 2020. július 7-én, kedden kezdte meg a felkészülést a 2020–2021-es NB I-es bajnoki szezonra. A közös edzések indulása előtt, figyelembe véve az Országos Sportegészségügyi Intézet állásfoglalását, illetve minden további, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírást, elvégeztük a megfelelő vizsgálatokat, a munka csak ezután kezdődhetett meg.

Egyesületünk vezetése elővigyázatosságból úgy döntött, hogy a Magyarországra visszatérő idegenlégiósokat, illetőleg a külföldön járt játékosokat, rögtön a megérkezésük után, a csapathoz való csatlakozásuk előtt, PCR tesztelésre is elküldi.

Még mielőtt az érintett játékosok bármelyikén jelentkezett volna COVID-19 tünet, értesítést kaptunk a teszteket elvégző szegedi laboratóriumból, hogy egyikük tesztje pozitív lett!

Ezt követően haladéktalanul értesítettük a területileg illetékes Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Hatóságát, illetve felvettük a kapcsolatot a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórház Infektológiai osztályával.

Az érintett játékos kéthetes járványügyi zárlat alá került, lakhelyét nem hagyhatja el. A pozitív tesztet produkáló játékos jól érzi magát, átmenetileg az íz- és szagérzékelését veszítette el. A játékosokat fogadó és velük érintkező munkatársaink, valamint a családtagjaik hétfőn és szerdán elvégzett PCR tesztje is negatív lett, az eredményig azonban ők is önkéntes karanténba vonultak.

Az egyesület gyorsan és felelősen cselekedett, 24 órán belül minden kapcsolat feltárásra és jelentésre került, minden érintett karanténba vonult a tesztek eredményének közléséig, így a fertőzés nem terjedt tovább.

Klubunk a járványügyi szabályokat eddig, és a jövőben is a legszigorúbban betartja, és ezt várja el minden munkavállalójától, hiszen az egészség a legfontosabb!”
Legfrissebb hírek

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
Tegnap, 18:11

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Női kézi NB I: bő tíz percig bírta a Budaörs az Esztergom tempóját

Kézilabda
2025.09.05. 19:27

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49

Női kézilabda NB I: edzője szerint gyorsabbá és fiatalabbá vált a Budaörs

Kézilabda
2025.09.03. 12:01
Ezek is érdekelhetik