Női kézi: Lelkileg és fizikailag is kipihentem magam – Háfra Noémi

2020.07.16. 11:11
Már elkezdte a felkészülést a következő évadra a Ferencváros női kézilabdacsapata. A játékosok újult erővel vetették bele magukat a munkába, köztük Háfra Noémi is, akit az EHF az előző idényben mutatott teljesítménye alapján egymás után másodszor választott meg a Bajnokok Ligája legjobb fiatal játékosának. A 21 éves balátlövő úgy érzi, a koronavírus időszaka alatt teljesen kipihente magát. 

„Amióta kézilabdázom, nem volt lehetőségem ennyit pihenni. Regenerálódott a testem és kitisztult a fejem is. Úgy érzem, újult erővel tudok nekiállni az alapozásnak, és remélem, a bajnokságnak is, s ez örömmel tölt el. Nyilván a koronavírus rossz helyzetet teremtett a világon, én viszont úgy tekintettem rá, hogy végre tudtam pihenni”– válaszolt Háfra Noémi arra a kérdésre, hogy mentálisan rendbe tette-e magát a kényszerszünetben, hiszen az előző évadban érződött rajta, hogy nagy nyomás alatt játszik.

A következő idényben valószínűleg kisebb terheléssel kell szembenéznie, hiszen Emily Bölk személyében német válogatott poszttársat kapott, így megosztva a feladatokat, belőle sem vesznek olyan sokat ki a meccsek. Az FTC új balátlövője egyébkéntnemrég beszélt Háfráról a Nemzeti Sport hasábjain,miszerint rossz emlékeket őriz róla a 2018-as világbajnokságról, hiszen az utolsó másodpercekben lőtt bombagóljával győzte le a magyar válogatott a németeket a középdöntőben. A 21 éves játékos erre is reagál videónkban, valamint az előző idény tanulságairól is beszél, s szóba kerül az is, hogy egymás után másodszor választotta meg az EHF a Bajnokok Ligája legjobb fiatal játékosának.

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Férfi kézi BL: a Szeged most már lépéskényszerben van

Kézilabda
2026.09.18. 14:01

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

A Wisla nyerte meg a magyaros rangadót a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.09.17. 21:13

Férfi kézi BL: szoros meccsen nyert Szkopjében a Nantes, győzött a Sporting is

Kézilabda
2026.09.16. 20:57

Fájó szegedi vereség, ami sokba kerülhet

Kézilabda
2026.09.16. 20:33

Biztos sikerek után északi túrák jönnek a Veszprémnek a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.09.16. 10:11