Női kézi: újra a többiekkel edzhet a Fradi balszélsője

K. Zs.K. Zs.
2020.07.24. 20:29
null
Márton Gréta a Siófok elleni februári mérkőzésen (Fotó: Török Attila)
Újra teljes intenzitással, a csapattal edzett a kisebb sérüléséből felépülő kézilabdázó, Márton Gréta – adta hírül pénteken a balszélsőt foglalkoztató FTC-Rail Cargo Hungaria hivatalos honlapja.

 

„Volt bennem egy kis félelem, hogy négy hét kihagyás után lesz-e valamilyen fájdalmam, próbáltam a többiektől is információkat gyűjteni, mert korábban nem jártam még hasonló cipőben – idézi a közös munkába szerdán bekapcsolódó Márton Grétát a fradi.hu. – Lekopogom, abszolút nem volt semmi gond, rendben ment minden, és a csajok is kedvesek voltak, örültek, hogy végre én is edzhetek, és én is nagyon boldog vagyok azóta. Jól érzem magam, továbbra is jó erőben vagyok, nagyon várom már a keddet, hogy meccset is játszhassak!”

Alicia Stolle, a zöld-fehérek német válogatott átlövője ugyanakkor továbbra is külön edz, gyógytornász felügyelete mellett.

Az FTC július 28-án és augusztus 18-án a Debrecennel, augusztus 4-én az MTK-val, augusztus 7-én és 11-én a Váccal, augusztus 14-én és 28-án a Győrrel, augusztus 20-án a Szombathellyel, illetve augusztus 25-én az Érddel játszik felkészülési mérkőzést – olvasható ugyanebben a hírben.

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55