Kézilabda: másfél hónapos lehet a bajnokság Romániában

MTI MTIMTI MTI
2020.08.06. 22:25
Alexandru Dedu, a Román Kézilabda-szövetség elnöke mindössze 45 nap alatt bonyolítaná le a férfi és a női élvonal következő idényét.

A ProSport című román sportlap beszámolója szerint az elnök a Nemzeti Liga klubjainak találkozóján ismertette a javaslatát.

A következő szezonnak augusztus második felében kellene kezdődnie, de ennek esélye a nullára csökkent, mert a koronavírus-járvány miatt a csapatok egyelőre felkészülési mérkőzéseket sem játszhatnak.

A szövetség javaslata szerint az egész idény mindössze 45 napig tartana, és egy vagy két sportcsarnokban rendeznék meg a meccseket. Az ötletet az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) lebonyolítása ihlette, ezért minden csapatnak ugyanabban a városban kellene szerepelnie, és a sportolók, a szakmai stábok tagjai, illetve a hivatalos személyek nem kerülhetnek kapcsolatba más emberekkel.

A klubok már nagyon várják, hogy elkezdődjön a szezon, és a többségük elfogadja a rendhagyó lebonyolítás ötletét.

Alexandru Dedu pénteken nyújtja be a javaslatot Ionut Stroe ifjúsági és sportminiszternek.

Legfrissebb hírek

Alexandar Isakban bíznak a svédek, akik Románia ellen kezdik a Nemzetek Ligáját

Minden más foci
14 órája

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
2026.09.22. 16:47

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

Új fegyelmi módszer Romániában: jön a fekete lap a gyerekek védelmében

Minden más foci
2026.09.11. 14:10

Csíkszereda: a DAC-tól és Brazíliából is érkezett egy játékos

Minden más foci
2026.09.07. 13:36

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48