Női kézilabda: Bízom benne, ez volt az első és az utolsó vereségünk – Görbicz

Roska Emese BoglárkaRoska Emese Boglárka
Vágólapra másolva!
2020.08.30. 11:52
null
Görbicz Anitának még szokatlan az edzői szerepkör (Fotó: Török Attila)
Görbicz Anita reméli, hogy a Ferencváros elleni volt a Győri ETO első és az utolsó veresége az idényben, és hogy a jövő héttől már a csapattal edzhet.

– Hogyan kell értékelni az idény főpróbáján a Ferencvárostól elszenvedett nyolcgólos vereséget?
– Természetesen nem szeretünk kikapni, főleg nem a Fradi-pályán, de ezt tényleg edzőmérkőzésnek kell tekinteni – kezdte Görbicz Anita, a Győri Audi ETO KC 37 éves játékosa, aki a legutóbbi összecsapásokon, így az FTC elleni pénteki vesztes meccsen (16–24) is Danyi Gábor vezetőedző segítőjeként kapott helyet a kispadon. – Sok technikai hibát követtünk el, főleg az első félidőben. A másodikban már kevesebbet rontottunk, a védekezésünk is elfogadható volt, összességében nem is a huszonnégy kapott góllal volt probléma, hanem a lőtt gólok számával. A sok technikai hibában kicsit talán szerepet játszik a fáradtság, de nem is baj, hogy most megmutatkoztak a hibák, inkább edzőmérkőzésen kapjon ki a csapat, mint Bajnokok Ligája- vagy bajnoki meccsen. Nagyon bízom benne, hogy ebben az idényben ez volt az első és az utolsó vereségünk.

– Az Érd elleni találkozóval már kedden elkezdődik a bajnokság. Milyen állapotban van a csapat?
– Nincs rosszban, fizikailag semmiképpen, sőt remek a játékosok állapota – inkább a játékkapcsolatokkal van munka. Nagyon jó, hogy ilyen sok mérkőzést játszottunk és erős csapatok ellen, mert az edzéseken azért nem lehet úgy gyakorolni, mint amikor ellenféllel találkozunk, gondolok itt a páros kapcsolatokra, a kettő-kettőzésre, például a beállóval vagy a két kettesnek a kapcsolatára. Ezeket még gyakorolni kell, ám dolgozunk, és úgyis jön majd magától. Van időnk.

– Mi a véleménye az önöknek egyébként nem ismeretlen szerda-szombat ritmusról, amely a bajnoki program sűrítése miatt vár az együttesre?
– Végre játszunk, alig vártuk már, hogy ismét pályára lépjünk, ráadásul, ahogy mondja is, hozzá vagyunk szokva ehhez a ritmushoz. Ennyi kihagyás után én nem is azon gondolkodom, hogy milyen sok meccs vár ránk, hanem hogy végre játszhatunk, újra nekikezdhetünk, hiszen azért az nagyon rossz volt, amikor mindent lezártak, és nem tudtunk kézilabdázni.

Görbicz Elek Gáborral beszélget (Fotó: Dömötör Csaba)
Görbicz Elek Gáborral beszélget (Fotó: Dömötör Csaba)

– Szokatlan még a pálya szélén látni.
– Még nekem is szokatlan. Két hete kisebb vállsérüléssel bajlódtam, úgyhogy ebben a két hétben keményen gyógytornáztam. Ugyanúgy napi két edzésem volt, mint a lányoknak, csak persze nem az ő feladataikat végeztem, nem velük dolgoztam. Remélem, a jövő héten már elkezdem velük a munkát, és lassan a pályán leszek.

– Hogyan éli meg a kispados szerepkört?
– Sokkal furcsább, mint belülről irányítani a csapatot. Azt veszem észre, hogy talán a pályán jobban figyelnek rám, mint a kispadon, mert ott van Danyi Gábor, akinek a hangja sokkal inkább elér hozzájuk. Furcsa megszokni, de most ez a szerepkör, ebbe is bele kell tanulni.

– Milyen idényre számít?
– Én azt szeretem látni a csapaton, ha támadásban és védekezésben is élvezi a kézilabdát, ha ez megvan, jön majd a jó játék is. Azt várom, hogy mindig százszázalékosan koncentráltan menjünk fel a pályára, és mindent adjunk bele. Ha ez megvalósul, biztos vagyok benne, nyerni is fogunk.

 

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.02.04. 19:44

Bejelentette visszavonulását a Győri ETO-val két éve Bajnokok Ligáját nyerő kézilabdázó

Kézilabda
2026.02.03. 18:10

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

Női kézi: kiderült, mennyire súlyos a Győr klasszisának sérülése

Kézilabda
2026.01.21. 10:08

A Győr a bajnokságban visszavágott a Debrecennek a női kézirangadón

Kézilabda
2026.01.20. 19:35

Félelem nélkül – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2026.01.19. 06:31

Szilágyi Zoltán: Edzői pályafutásom egyik legnagyobb sikerét arattuk

Kézilabda
2026.01.19. 06:31
Ezek is érdekelhetik