Női kézi: Polman úgy érzi, mintha kettévált volna a lába

H. D.H. D.
2020.08.13. 16:30
null
Estavana Polman nyilatkozott a súlyos sérüléséről (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, a Team Esbjerg női kézilabdacsapatának egyik legjobbja, Estavana Polman súlyos térdsérülést szenvedett. A holland irányító-átlövő a dán TV 2-nek nyilatkozott a történtekről.

 

Estavana Polman július végén, egy edzésen sérült meg, és mint az később kiderült, elszakadt az elülső keresztszalagja. A 27 éves holland kézilabdázó a dán Tv2-nek mesélt a történtekről.

„Arculcsapásként ért, arra gondoltam, hogy ennyi volt. Aztán valami bekattant, hogy az élet mégis megy tovább – mondta Estavana Polman. Még mindig érzem, olyan mintha kettévált volna a lábam. Minden okkal történik, de azt nem még nem tudom, hogy ez velem miért történt meg.”

A világbajnok kézilabdázót szerdán megműtötték, minden bizonnyal az idény jelentős részét ki kell hagynia. Az Esbjerg edzője, Jesper Jensen elmondta, senkit sem igazolnak a helyére, mert nem akarják veszélyeztetni a klub anyagi stabilitását.

Az Esbjerg az FTC-vel szerepel majd egy csoportban a Bajnokok Ligájában, míg a holland válogatott a mieink csoportellenfele lesz a decemberi Európa-bajnokságon – ezekről a mérkőzésekről Polman biztosan lemarad.

Polman a műtét után:

Surgery

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
5 órája

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
10 órája

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
Tegnap, 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
Tegnap, 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28

Kézilabda: szerdán kezdődik Kínában az U20-as női világbajnokság

Utánpótlássport
2026.06.23. 09:02
Ezek is érdekelhetik