Női kézi BL: két pozitív eset a Fradinál, elmarad a Vipers elleni meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.18. 17:35
null
Nem léphet pályára az FTC Norvégiában (Fotó: Balogh László)
A norvég Vipers Kristiansand női kézilabdacsapatának bejelentése szerint elmarad a szombati, Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés, miután a magyar csapatnál két játékosa pozitív koronavírustesztet produkált. Az FTC közleményben erősítette meg a hírt.

 

Az FTC a szigorodó norvég beutazási szabályok miatt már csütörtök hajnalban útnak indult, és Amszterdam érintésével érkezett meg Norvégiába. A csapat egyből a szállodába ment, ahol a norvég egészségügy mintát vett a magyar delegációtól, amely az eredmény megérkezéséig nem hagyhatta el a hotelt.

A Vipers sajnos arról számolt be, hogy két Fradi-játékos esetében pozitív eredménnyel járt a koronavírusteszt, így pedig nem kerülhet sor a szombat 18 órára kiírt BL-csoportmeccsre.

Az FTC közleményében azt írta, hogy a szerdai teszt még mindenkinél negatív eredményt hozott. A fertőzött személyeket elkülönítették, a velük kapcsolatba kerülő játékosokat, edzőket és vezetőket újabb tesztnek vetik alá.

Mint ismert, az FTC az új lebonyolítású Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában hazai pályán 26–25-re kikapott a Rosztov-Dontól, míg a Vipers 27–26-ra nyert a Krim Ljubljana otthonában.

A női mezőnyben eddig a Buducsnosztot érintette a legérzékenyebben a koronavírus-járvány, a montenegrói csapat az első körben tizenegy hiányzóval állt ki a Podravka ellen, és hiába vezetett már kilenc góllal is, végül elfáradt, és vereséget szenvedett.

A román Valceáról csütörtökön érkezett a hír, hogy két játékos és a másodedző is pozitív mintát adott, így kérdésessé vált a szombati, Odense elleni meccse.

A férfiaknál is volt már sajnos magyar érintettség, a Szegednél a legfrissebb hírek szerint már hat fertőzött van, így elmaradt a csütörtöki, PSG elleni rangadó.

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
7 órája

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.13. 19:37

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.13. 17:43

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.13. 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Egy góllal nyert a Buducsnoszt otthonában a BL-be visszatérő DVSC

Kézilabda
2025.09.07. 17:34
Ezek is érdekelhetik