Kézilabda: Szita Zoltán hosszabbított Lengyelországban

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 15:01
null
Szita Zoltán marad Javier Sabaté csapatában (Fotó: Pesthy Márton/Veszprém Megyei Napló)
Szita Zoltán válogatott kézilabdázó 2023-ig meghosszabbította szerződését a lengyel Orlen Wisla Plock kézilabdacsapatánál.

A klub honlapjának csütörtöki beszámolója felidézi, hogy a balátlövő a Telekom Veszprém és a Balatonfüredi KSE után tavaly nyáron igazolt a lengyel csapathoz, amelynek már az első idényében alapembere lett. A koronavírus-járvány miatt félbeszakított évadban 33 mérkőzésen 101 gólt szerzett.

„Ez nagyszerű hely a képességeim fejlesztésére, nagyon örülök, hogy tagja lehetek a csapatnak, nagyon jól érzem magam Plockban” – mondta Szita Zoltán.

Hozzátette, érzi Sabaté vezetőedző bizalmát, hiszen sok időt töltött a pályán, és mindig igyekszik a legjobbját nyújtani.

„Remélem, tudom tartani ezt a szintet. Nagyon izgatott vagyok, hiszen nehéz idény áll előttünk, de remélem, a végén legalább egy trófeát ünnepelhetünk, ez a célunk, ezért játszunk, ezért harcolunk” – magyarázta.

Adam Wisniewski sportigazgató kijelentette, a következő években a magyar válogatott játékosra akarják alapozni a csapatot, mivel az első idényében támadásban és védekezésben egyaránt sokat segített az együttesnek.

„A fontos meccseken mindig számíthattunk rá, Javier Sabaté is elégedett volt a hozzáállásával, ezért természetes volt, hogy új szerződést kínálunk neki” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
15 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2025.09.11. 22:46

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 22:34

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Férfi kézilabda: Ilic Zoran próbálja megszokni az új szisztémát Plockban

Kézilabda
2025.08.24. 16:07

Fazekas: Kiegyensúlyozottabb teljesítmény a Plock célja

Kézilabda
2025.08.23. 21:59

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
2025.08.23. 18:01

Kézilabda nélkül telik Fazekas Gergő nyara, egy új sportágba szeretett bele

Kézilabda
2025.07.04. 11:19
Ezek is érdekelhetik