Női kézilabda: remekeltek a Győr norvég légiósai

Vágólapra másolva!
2020.10.02. 12:41
null
Oftedal nagyot játszott Dánia ellen (Fotó: AFP, archív)
Csütörtökön több női kézilabda-válogatott is mérkőzést játszott. A Golden League keretén belül a norvégok a dánokat, a franciák a montenegróiakat győzték le.

A norvégok sikerében főszerepet vállaltak a Győri ETO játékosai: a meccs legjobbjának is megválasztott Stine Oftedal hét kísérletből hatszor volt eredményes, nála többször csak klubtársa, Kari Brattset talált be, a beálló nyolc helyzetéből hetet gólra váltott. A kapuban Silje Solberg parádézott, a mezőnyben Veronica Kristiansen két gólt lőtt. A korábbi győri Nora Mörk négy góllal tért vissza. A dánoknál ez volt Jesper Jensen bemutatkozó mérkőzése a kispadon.

A franciák a sérülések és a koronavírus-járvány miatt nem a legerősebb felállásában szereplő Montenegrót ütötték ki, Estelle Nze Minko három gólt lőtt.

A németek és a hollandok felkészülési mérkőzésen Henk Groener együttese bizonyult jobbnak két góllal. A német kapitány kedden még úgy nyilatkozott, a ferencvárosi Emily Bölk karanténban van, ugyanakkor Julia Behnkéről meglepő módon azt közölte, remélik, később még tud csatlakozni. A hollandoknál a ferencvárosi Angela Malestein kétszer talált be, a siófoki Danick Snelder ugyancsak két gólt lőtt, Laura van der Heijden egyszer volt eredményes.

NŐI KÉZILABDA VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSEK
GOLDEN LEAGUE

Franciaország–Montenegró 29–13 (15–6)
Dánia–Norvégia 21–27 (8–16)

További eredmény: Németország–Hollandia 27–25 (16–15)

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
17 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35
Ezek is érdekelhetik