Férfi kézi BL: a Kiel sem jelentett akadályt, tovább menetel a Barca

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.19. 21:05
null
A Kiel sem jelentett akadályt, tovább menetel a Barca (Fotó: AFP)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 7. fordulójában két mérkőzést rendeztek csütörtök este: az A-csoportban a Kielce a Vardar vendégeként nyert Szkopjéban (29–33), míg a B-csoportban a Kiel hazai pályán kapott ki 32–26-ra a hibátlan Barcától.

 

Az előző idény decemberben esedékes kölni négyes döntőjében egyaránt érdekelt THW Kiel és Barca ezúttal a jelenlegi kiírás csoportkörében találkozott egymással. A mérkőzés elején fej fej mellett haladt a két csapat, a szünetben a vendégek egy góllal vezettek. Aztán a fordulás után sebességet váltott a Barca, ezt pedig a Kiel nem tudta lekövetni, így a spanyol együttes 32–26-ra nyert, és továbbra is hibátlan.

A hazaiaknál Domagoj Duvnjak és Niclas Ekberg egyaránt öt góllal zárt, míg a vendégeknél a hatgólos Dika Mem volt a legeredményesebb.

A Vardar jól kezdett hazai pályán, 15 perc után két góllal vezetett, ezt követően azonban fordult a kocka, a félidő végén már háromgólos előnyben volt a Kielce. A második játékrészben néggyel is elhúztak a lengyelek, az északmacedón együttes viszont fordított. 22–21-es állásnál azonban jött az addig két gólt szerző Alex Dujshebaev, és 16 perc alatt még nyolcszor volt eredményes, így a Kielce végül 33–29-re nyert Szkopjéban.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 7. FORDULÓ
A-CSOPORT

RK Vardar 1961 (északmacedón)–Kielce (lengyel) 29–33 (13–16)
Szerdán játszották
SG Flensburg-Handewitt (német)–Meskov Breszt (fehérorosz) 29–29 (13–11)
FC Porto (portugál)–PSG Handball (francia) 31–34 (16–12)

Elverum (norvég)–MOL-PICK SZEGED – elhalasztva

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kielce (lengyel) 7 5 1 1 221–197 +24 11
2. Flensburg (német) 6 4 1 1 188–182 +6 9
3. Meskov Breszt (fehérorosz) 6 3 1 2 163–167 –4 7
4. FC Porto Sofarma (portugál) 7 2 2 3 197–201 –4 6
5. Paris SG (francia) 5 2 3 161–156 +5 4
6. Vardar Szkopje (északmacedón) 4 1 1 2 107–108 –1 3
7. Elverum Handball (norvég) 4 1 3 116–131 –15 2
8. MOL-PICK SZEGED 3 3 66–77 –11 0

B-CSOPORT
THW Kiel (német)–Barca (spanyol) 26–32 (15–16)
Szerdán játszották
Aalborg Handbold (dán)–TELEKOM VESZPRÉM 27–33 (18–16)
PPD Zagreb (horvát)–Motor Zaporizzsja (ukrán) 23–24 (13–13)

HBC Nantes (francia)–Celje (szlovén) – elhalasztva

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 6 6 226–166 +60 12
2. TELEKOM VESZPRÉM 6 5 1 205–165 +40 11
3. Aalborg Handbold (dán) 7 4 3 211–214 –3 8
4. THW Kiel (német) 6 3 1 2 181–166 +15 7
5. HC Motor Zaporizzsja (ukrán) 5 2 3 144–159 –15 4
6. HBC Nantes (francia) 4 1 3 110–122 –12 2
7. Celje PL (szlovén) 6 1 5 166–201 –35 2
8. PPD Zagreb (horvát) 6 6 144–194 –50 0
Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
23 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
2025.09.11. 22:46

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 22:34

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2025.09.10. 11:48

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
2025.09.10. 07:44
Ezek is érdekelhetik