Női kézi: több pozitív teszt, ismét karanténban a Siófok

2020.11.03. 15:08
null
Ismét karanténban a Siófok (Fotó: Dömötör Csaba, illusztráció)
A Siófok női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján tudatta, hogy ismét karanténba került a teljes keret.

 

Nem a mostani az első elszigetelés: a gárdánál mintegy két hete az egyik játékos– később az újonnan kinevezett vezetőedző, Zdravko Zovko egy interjúban elmondta, hogy Andrea Kobetic volt az– és az egyik utánpótlásedző is pozitív mintát produkált, ami miatt akkor is karanténba kellett vonulnia a csapatnak.

Kedden a klub ismét rossz hírekről számolt be, miszerint a hétfőn elvégzett koronavírustesztek közül több játékosnál is kimutatták a fertőzést, így a gárda ismét tíznapos karanténba került.

„A PCR-tesztek eredményei alapján több játékosnál is kimutatható volt a Covid–19 vírus. A protokollnak megfelelően a keretre újabb, tíznapos karantén vár”– idézi a siófoki honlap Kisegyházi Attilát, az SKC járványügyi felelősét.

Mint olvasható, az együttes már megkezdte az egyeztetést a Magyar Kézilabda-szövetséggel (MKSZ), valamint a soron következő ellenfelekkel (Érd, Szombathely, DKKA) a mérkőzések elhalasztásáról. Ezzel Zovko munkakezdése eléggé zaklatottá vált az időközben három légiósától is megváló Balaton-parti csapatnál, ráadásul továbbra sem tudható, mi lesz Nerea Pena sorsa.

A női NB I tabelláját jelenleg a Siófok vezeti – a csapatok mérkőzésszámában azonban nagy a különbség –, de a legutóbbi négy összecsapásából hármat elveszített.

Log into Facebook | Facebook

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55