Női kézilabda: fény derült a négy fertőzött kilétére a Győrnél

B. A.B. A.
2020.11.15. 17:28
null
Silje Solberg is megfertőződött (Fotó: Tumbász Hédi)
A Győri ETO női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján tudatta, hogy újabb fertőzöttet azonosítottak, ketten viszont sikeresen felgyógyultak a koronavírusból.

 

A győriek néhány nappal ezelőtt számoltak be arról, hogy a szokásos heti koronavírusteszten négy játékos is pozitív mintát adott, aminek következtében a csapat tíznapos hatósági karanténba került.

Az ETO most elárulta, hogy a november 10-i tesztelésen Görbicz Anita csapatkapitány, Puhalák Szidónia, Csekő Brigitta, valamint Csernák Edina fizioterapeuta adott pozitív mintát, míg azóta egy újabb játékosnak, Silje Solbergnek is pozitív lett a tesztje. A győri klub közleménye szerint mindannyian jól vannak, jelenleg házi karanténban tartózkodnak.

Jó hír ugyanakkor, hogy a korábban szintén megfertőződött Fodor Csenge, Veronica Kristiansen kettős felgyógyult, így a jövő héten elkezdődhet azon orvosi vizsgálatok sora, melyek ahhoz szükségesek, hogy a játékosok visszakaphassák a sportorvosi engedélyüket.

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Női kézi: a Győr gálázott a Brest ellen, a Loki a Népligetben verte meg a Fradit

Kézilabda
2026.08.07. 19:00

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Elindult a jegyértékesítés a kézilabdások székesfehérvári Szuperkupa-mérkőzéseire

Kézilabda
2026.08.04. 19:32

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12