Női kézi: „Nekem nem indokoltak semmit” – Pena a siófoki távozásáról

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.27. 22:50
null
Nerea Pena a Siófoktól az Esbjerghez szerződött (Fotó: Facebook/TeamEsbjerg)
A Sport Tv Kézivezérlés című műsorának vendége volt Nerea Pena, spanyol válogatott kézilabdázó, aki a decemberi Európa-bajnoksággal kapcsolatos várakozásairól, valamint a Siófokkal való szakításáról is beszélt. Többek között elmondta, életében először függesztették fel, és nem indokolták meg a történteket, de nem csinálna semmit másképp – írja a sport1tv.hu.

Mint ismert, a Siófoknem indulhatott el a Bajnokok Ligájában, majd a jelenleg is zajló bajnokságban több meglepő vereséget is elszenvedett. Ezt követően októberben közös megegyezésselfelbontotta Bent Dahl vezetőedző szerződését, Nerea Penát pedig felfüggesztette. Később a koronavírus-járvány is megjelent a klubon belül, majd a hónap végén három légiós, Laura van der Heijden (új csapata: Borussia Dortmund), Danick Snelder (Bietigheim) és Dinah Eckerle (Metz) isközös megegyezéssel távozott. Novemberben Daniel Birkelund másodedző távozott, majd az Esbjerghez szerződő Penais elhagyta a csapatot.

A történtekről a spanyol válogatott kézilabdázó beszélt a Kézivezérlés című műsorban.

„Ez volt az első ilyen az életemben, hogy felfüggesztettek, én is meglepődtem. Nem volt jó megtapasztalni, a végén már nagyon rosszul éreztem magam. Tíz nap alatt minden megfordult. Őszintén nem számítottam rá. Tudtam, hogy mindig van ilyen kockázat egy csapatnál, ha sok a jó játékos és komoly célok vannak. Nem sikerült meccseket nyerni, de tényleg nem gondoltam, hogy októberben másik klubot kell keresnem” – mondta Pena.

A spanyol irányító-átlövő azt is elmondta, Fodor János tulajdonos nem indokolta meg neki a felfüggesztést, és ezt követően már nem is beszélt vele, csak a menedzserén keresztül.

„Három és fél hétig nem tudtam kézilabdázni. Ez volt a legnagyobb bajom. Persze edzettem, a fizikai állapotom nem volt rossz, ám mikor aláírtam az Esbjerghez, az volt az első, hogy hívtam az edzőt, hogy nem tudom, mit vár tőlem most, de három és fél hétig nem csináltam semmit, és nehéz azért a nulláról azonnal száz százalékot hozni például a Rosztov-Don elleni meccsen. Ez rossz volt, viszont abban a pillanatban meg akartam oldani a szituációt, próbáltam nem mással foglalkozni, nem akartam szomorú vagy mérges lenni. Elég rossz volt a szitu maga ahhoz, hogy én még rosszabbá tegyem... Nem volt szép rész az életemben, abszolút nem, de nem csinálnék semmit másképp.”

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
5 órája

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

Vámos Petra vezérletével a Metz legyőzte az Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 17:55

Szöllősi-Schatzl Nadine: Végig éreztük a szurkolók szeretetét

Kézilabda
2025.06.01. 17:59

Reistad bement az öltözőbe, majd kijött, és megnyerte a bronzérmet az Esbjergnek

Kézilabda
2025.06.01. 16:31

Tízből tizedszer is legyőzte a Győr az Esbjerget, ismét BL-döntőt játszhat

Kézilabda
2025.05.31. 16:39

Női kézilabda BL: minden idők legkiegyenlítettebb négyes döntője jöhet

Kézilabda
2025.05.31. 07:39

Estelle Nze Minko: Túl jók az Esbjerg játékosai ahhoz, hogy csak Reistadra koncentráljunk!

Kézilabda
2025.05.30. 18:36
Ezek is érdekelhetik