Jótékonyság: a DVSC kézisei süteménnyel kedveskedtek az egészségügyi dolgozóknak

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.12.09. 17:03
A DVSC női kézilabdacsapata süteménnyel lepte meg a Kenézy Kórházban kemény munkát végző és a koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozókat.

A DVSC SCHAEFFLER csapata évek óta részt vesz a Debreceni Karitatív Testület akcióiban, s amikor néhány héttel ezelőtt a szervezettel való egyeztetés során szóba került, hogy a kézilabdás lányok süssenek valamit a Kenézy Kórházban megfeszített munkát végző egészségügyi dolgozóknak, nem is volt kérdés, hogy nekilátnak – írja a dvsckezilabda.hu. dvsckezilabda.hu.

„Most éppen nagy az izgalom, Annával azért szurkolunk, hogy rendesen megkeljen a tészta” – mondta Csapó Kyra a klub hivatalos honlapján a sütés előtt.

„Szerencsére komoly beteg nem volt a csapatban, de azért mi is érezzük, milyen változásokat hozott a mindennapi életbe a járvány – mondta immáron a kisült sajtos-sós rudak átadása előtt Csapó Kyra. – Márciusban félbeszakadt a bajnokság, az ősszel pedig kétszer volt hatósági karanténban az egész csapat. Nálam a sütögetés is ekkor kezdődött, a tavaszi karaténidőszakban volt időm erre is, elkezdtem próbálkozni. Most is örömmel fogtunk neki a sütésnek, nekünk ez nem nagy erőfeszítés, a Covid-osztályon dolgozóknak pedig jól esik, hogy gondolunk rájuk, s remélem, ízlik is nekik, amit sütöttünk. Ha csak egy kicsit segíteni tudtunk, ha csak néhány jó pillanatot szereztünk az emberfeletti munkát végzőknek, akkor már megérte.”

Legfrissebb hírek

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

Tíz meccs után sem talált legyőzőre a Debrecen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.05. 20:36

Profi szerződést kötött fiatal jobbszélsőjével a DVSC

Kézilabda
2025.12.16. 18:02

Hosszabbított beállójával a DVSC

Kézilabda
2025.11.20. 19:14

Változott a DVSC Vámos Petráék elleni BL-meccsének időpontja

Kézilabda
2025.10.02. 16:12

A Budaörs 13 gólig jutott az FTC ellen, a Győr a vártnál nehezebben verte a Vácot, a Mosonmagyaróvár kikapott otthon a Fehérvártól a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.01. 19:35

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22
Ezek is érdekelhetik