Női kézi Eb: Többet tettünk a sikerért, jobban megérdemeltük – Danyi Gábor

N.T. N.T.N.T. N.T.
2020.12.14. 23:22
null
Lakatos Rita (a labdával) fontos gólokat lőtt (Fotó: Kolektiff images)
Danyi Gábor, a magyar női kézilabda-válogatott társ szövetségi kapitánya szerint most akartuk a legjobban a győzelmet, így megérdemelten nyertük meg a románok elleni középdöntős mérkőzést a dániai Európa-bajnokságon. A szakember ugyanakkor elismerte, tudunk és fogunk is ennél jobban játszani. 

„Nagyon örülünk a győzelemnek, fontos volt nekünk – kezdte meccs utáni értékelését Danyi Gábor társ szövetségi kapitány. – Nagyon hasonlított ez a mérkőzés a horvátok, a németek és a hollandok ellenihez, háromgólos előnyünk után a rivális lépett el kettővel, de most jól uraltuk azokat a helyzeteket, amikor nagy összefogásra volt szükség. Mindkét csapat nagy energiákat mozgósított, két-három gólnál nem volt nagyobb különbség. A védekezésünk egyes periódusokban nagyon stabil volt, próbáltuk kikapcsolni Cristina Neagut a játékból. Tudtuk, hogy gólokat fog lőni, csak azt nem akartuk, hogy egyedül eldöntse a mérkőzést.”

„Lakatos Rita támadásban, Tomori Zsuzsanna védekezésben volt vezér, de mindenki kivette a részét, amikor kellett, tette a dolgát. Nem ijedt nyusziként játszottunk, hanem amikor kellett, keményen beleálltunk a küzdelembe, és ez biztató a jövőre nézve. Tudunk és fogunk is ennél sokkal jobban kézilabdázni, de a hozzáállásunk, akarásunk most volt a legjobb. Úgy érzem, többet tettünk a sikerért és jobban megérdemeltük, erre lehet építeni.”

Danyi Gábor hozzátette, nagyon hasznosnak ítéli az Eb-mérkőzéseket, ugyanis edzésen nem lehet modellezni a hasonló éles szituációkat, márpedig a csapatnak nem sok ideje volt a torna előtt a közös munkára, így fontos tapasztalatokat szereztek.

A meccs legjobbjának megválasztott Schatzl Nadine is egyetértett Danyival abban, hogy nem a legjobb játékunk volt, ám a hullámvölgyek ellenére egy percig sem adtuk fel, és a küzdeni tudásunknak meglett a jutalma.

Érdekes helyzetben volt Lakatos Rita, ugyanis eredetileg Pásztor Noémit cseréltük volna be, azonban reggel kiderült, Tóth Eszternek begyulladt a bölcsességfoga, így végül a Vác irányítója került vissza a keretbe. Lakatos pedig sokkal felszabadultabb játékot mutatott, mint a csoportkörben, jól szállt be a románok ellen, s a hajrában lőtt góljai döntötték el a meccset a javunkra.

„Hirtelen helyzet volt, hogy visszakerültem a csapatba, de úgy gondoltam, itt a lehetőség, és próbálok a lehető legtöbbet megtenni azért, hogy megmutassam, miért vagyok itt. Úgy érzem, ezúttal el tudtam engedni magam a pályán, és a korábbi görcs is elmúlt– erősítette meg a Nemzeti Sport kérdésére a meccs utáni sajtótájékoztatón. – A nehéz pillanatokban is tudtuk, a másik ott van mellettünk, és segíteni fog, ez volt a kulcs.”

Helembai Fanny: Égett a tűz a szemekben, tudtam, hogy ez meglesz!

NŐI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, DÁNIA
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. CSOPORT (KOLDING)
MAGYARORSZÁG– ROMÁNIA 26–24
(13–14)
Kolding, zárt kapuk mögött. V:Mitrovics, Kazanegra (montenegróiak)
MAGYARORSZÁG:Bíró B. – Lukács V.2,SZÖLLŐSI-ZÁCSIK4,Tomori, Helembai F.2,Kovacsics2,SCHATZL NADINE7.Csere:Szikora (kapus), Klujber3 (2),LAKATOS R.5,Tóvizi P., Háfra N.1,Csiszár-Szekeres, Faluvégi D.Szövetségi kapitány:Danyi Gábor, Elek Gábor
ROMÁNIA:Dumanska – Seraficeanu2,Laslo3,Buceschi3 (2),OSTASE8,Neagu5,Dinca1.Csere:Dedu, Mazareanu (kapusok), Polocoser, Savu, Iuganu1,L. Popa1,Iovanescu, A. Popa.Szövetségi kapitány:Bogdan Burcea
Az eredmény alakulása. 5. perc:3–1.9. p.:4–4.11. p.:7–5.21. p.:12–10.36. p.:15–17.44. p.:20–18.52. p.:21–21.58. p.:25–22
Kiállítások:4, ill. 6 perc
Hétméteresek:3/2, ill. 3/2

A csoport másik hétfői mérkőzésén:
Hollandia–Németország 28–27(14–15)

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Norvégia44––138–93+458
2. Horvátország43–1101–103–26
3. Hollandia42–2106–110–44
4. Németország42–2104–114–104
5. MAGYARORSZÁG41–397–108–112
6. Románia4––483–101–180
A 2. CSOPORT (KOLDING) MÉRKŐZÉSEI
12. 10.18.15Horvátország–Románia25–20
12. 10.20.30
Hollandia–Norvégia25–32
12. 1216.00MAGYARORSZÁG–Németország25–32
12. 1218.15
Horvátország–Norvégia25–36
12. 14.18.15Hollandia–Németország28–27
12. 14.20.30
MAGYARORSZÁG–Románia26–24
12. 15.16.00
Hollandia–Románia
12. 15.18.15
Horvátország–Németország
12. 15.20.30MAGYARORSZÁG–Norvégia
Legfrissebb hírek

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
2026.09.24. 08:50

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

Golovin Vlagyimir: Mindenkitől a maximum kell a norvégok ellen

Kézilabda
2026.09.22. 18:45

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
2026.09.22. 16:54

Női kézilabda Eurokupa: Kukely Anna helyett Kajdon a keretben

Kézilabda
2026.09.21. 09:46

Női kézi: Albek Anna mégsem csatlakozik a válogatott kerethez, lemaradhat az Eb-ről is

Kézilabda
2026.09.18. 17:38

A Városligetben köszöntötték az 50 éve olimpiai bronzérmes női kéziválogatottunkat

Kézilabda
2026.09.16. 16:05

Golovin Vlagyimir: Magunknak kell bizonyítanunk

Kézilabda
2026.09.15. 10:57