Kézilabda: Pásztor a régi Barca-ajánlatról és a veszprémi búcsúról

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.01.16. 09:52
null
Pásztor István az ifiválogatottnál edzőként dolgozik (Fotó: Magyar Nemzet/Mirkó István)
Pásztor István az ezredforduló veszprémi kézilabdacsapatának egyik emblematikus figurája, aki karrierje fénykorában nemet mondott a Barcelonának, de amikor bekövetkezett a generációváltás, elfogadta, hogy félre kell állnia.

„Egyszer adódott egy komolyabb lehetőség, a Barcelona keresett a 2000-es évek elején, de nemet mondtam. Mindenképpen kellettem a Veszprémnek, anyagi szempontból pedig nem volt markáns különbség a két ajánlat között” – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában a Ceglédről indulva mindig is a Balaton partjára vágyó Pásztor István, aki 1993-tól 2008-ig kézilabdázott Veszprémben.

Miután szélsőposzton a fiatalabb Iváncsik Gergő kiszorította a csapatból, Balatonfüredre szerződött, de nem neheztel volt társára.

„Ő a gyermekem keresztapja. 37 évesen ez belefért, akkor már rég nem voltam válogatott. Veszprémben is csak kiegészítő emberként számítottak rám. 2008-ban igazoltam Balatonfüredre, ott új impulzusokat kaptam, húzóember lettem” – mondta a 2004-es athéni olimpián negyedik férfiválogatott csapatkapitánya, aki pályafutásáról, edzőiről, hobbijairól is beszélt.

A Pénzügyőrnél szakmai igazgatóként, az ifiválogatottnál edzőként, a Sport Tv-nél szakkommentátorként dolgozó Pásztor István 2010-es motorbalesetéről elmondta, „meghatározó dolog volt az életemben, és gyökeresen megváltoztatta azt. Megértem, hogy az embereket érdekli, és azt is tudomásul veszem, hogy ez valamilyen szinten megkerülhetetlen velem kapcsolatban. Az életem öt évét megváltoztatta. Amit kellett, megtettem, vezekeltem.”

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.29. 11:38

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

Pásztor István nyáron távozik a Ferencváros férfi kézilabdacsapatától

Kézilabda
2026.01.29. 11:05

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

„A célkitűzést nem értük el” – Ilyés Ferenc a férfi kézilabda-válogatott Eb-szerepléséről

Kézilabda
2026.01.28. 21:26

„Emelt fővel mehetünk haza” – Chema Rodríguez szerint a szerencse nagyon nem állt a válogatott mellett ezen az Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 20:12
Ezek is érdekelhetik