Női kézi NB I: 19 éves irányító érkezését jelentette be a DVSC

2021.01.07. 17:08
null
Szabó Nina nyártól a DVSC játékosa (Fotó: dvsckezilabda.hu)
Kétéves megállapodást kötött Szabó Ninával a DVSC női kézilabdacsapata. A 19 éves irányító-átlövő 2021 nyarán csatlakozik az együtteshez, addig marad jelenlegi klubjában, a Kisvárdában – adta hírül a dvsckezilabda.hu.

 

Szabó Nina Balmazújvárosban született, itt is kezdett el kézilabdázni, s 14 évesen már a felnőttek között játszott a helyi NB II-es csapatban. Később a Nemzeti Kézilabda Akadémiára került, ahonnan 2020 elején szerződött a Kisvárdához – foglalta össze eddigi karrierjét a DVSC oldala.

A Ferencváros ellen mutatkozott be a felnőttélvonalban, s öt gólt szerzett. Hét mérkőzésen 28 találattal zárta a pandémia miatt félbeszakadt szezont. Nem csoda, hogy az irányító-átlövő a 2020–2021-es idényre is maradt Kisvárdán, ahol eddig nyolc meccsen 36-szor volt eredményes.

„Nagyon szerencsés vagyok, hogy adódott ez a lehetőség, igyekeztem élni vele – mesélte – Nagyon jól érzem magam a csapatban, s fontos, hogy sok lehetőséget kapok. Bevallom, nem számítottam rá, hogy ennyi időt tölthetek a pályán az első osztályban.”

„Nem félek a kihívásoktól, s tudom, hogy ez nagy lehetőség számomra, hiszen európai kupaszereplő csapathoz kerülök – mondta a klubváltásról.– Mindent átgondoltam, a szüleimmel is megbeszéltük a dolgot, aztán döntöttem. A Loki is fiatal csapat, sok játékost ismerek, a beilleszkedéssel biztos, hogy nem lesz gondom.”

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
3 órája

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
5 órája

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
19 órája

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
Tegnap, 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézilabda: Grosch Vivien Marosvásárhelyre igazolt – hivatalos

Kézilabda
2026.06.25. 14:50

Új korszak indul az FTC női kézilabdázóinál

Kézilabda
2026.06.25. 08:43

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31
Ezek is érdekelhetik